| dbo:abstract
|
- Az utolsó tatárjárás az Erdélybe és Máramarosba betört krími és dobrudzsai tatárok dúlása volt 1717-ben, amelyet hűbéruruk, a török szultán utasítására hajtottak végre. Az akció célja a törökök ellen hadakozó Habsburg csapatok figyelmének elterelése, erőik megosztása. Az osztrák főerőknek sikerült az oszmán főerőkre már a háború első szakaszában megsemmisítő vereséget mérni, ezzel további belső török területek kerültek veszélybe. A tatár akciót viszont az erdélyi megyék katonasága, néhány kisebb császári alakulat és a lakosság sikerrel elhárította. A már említett 1716 során kirobbant újabb Habsburg-török háborút III. Károly (VI. Károly néven német császár) indított az Oszmán Birodalom ellen, Velence segítségével: célja a törökök teljes kiűzése volt, azaz a karlócai béke által a töröknek meghagyott Temesköz és Nándorfehérvár visszaszerzése. Az oszmán hadak több súlyos vereséget szenvedtek (egyebek mellett a ) az császári és magyar királyi hadaktól, elesett Temesvár, s 1717 augusztusában Nándorfehérvárt (ma: Belgrádot) is ostrommal bevették. III. Ahmed szultán parancsára a török hűbéres krími tatárok a dunai hordákkal (valamint kuruc és moldvai lovasokkal) a besztercei hegyszorosokon keresztül betörtek Erdély területére augusztus végén. A szultán abban bízott, hogy ezzel ellensúlyozhatja vereségeit, és ellenséges erőket vonhat el a balkáni frontról. A tatárok, mint a szultán hűbéresei már 1716 nyarán készülődtek arra, hogy keletről megtámadják Magyarországot, ahogy a korábbi háborúkban is tették, de 1717-ig nem kaptak semmilyen konkrét parancsot. A krími hordák zöme jobbára délen Péterváradnál és a Balkánon harcoltak a török had segédcsapataiként. , a huszti vár parancsnokának felderítői 1717. június 28-án jelentették, hogy Máramaros irányába már történtek csapatmozdulatok, melyek egyértelműen Máramaros lerohanását célozták. Augusztus 6-án észlelték a kurucok jelenlétét is a hordák kötelékében, viszont lázító felhívások már két hónappal korábban történtek a környező megyékben. 1717. június 29-én a szatmári hajdúk lőszert kaptak Husztról. Ahmed ennél messzebb is ment: kapcsolatot létesített II. Rákóczi Ferenccel, mivel az egykori fejedelem még mindig egy új szabadságharc kirobbantására törekedett. Rákóczinak tatár, török és román segédcsapatokat, valamint két és félmillió arany költségtérítést ígért, hogy emigráns kurucokból, valamint magyarországi ellenállókból sereget szervezzen. Rákóczi Esterházy Antalt bízta meg a felkelés kirobbantásával Magyarországon. Esterházy kiáltványa a magyar lakosság zöméhez eljutott, amelyben az állt, hogy az új harc megindítására az oszmán császár parancsára a tatárok jönnek 100 ezer fős haddal, ebből 40 ezer Máramarosba, a többi Erdélybe vonul, s vele lesz a moldvai vajda serege, illetve egy kuruc lovashad is. Ennek azonban semmi visszhangja nem volt, mivel Magyarországon a kuruc ellenállás a szórványos megmozdulásoktól eltekintve ekkor már nem bírt megfelelő táptalajjal, az emberek ugyanis békére vágytak az 1526 óta szakadatlanul zajló háborúskodások után. (hu)
- Az utolsó tatárjárás az Erdélybe és Máramarosba betört krími és dobrudzsai tatárok dúlása volt 1717-ben, amelyet hűbéruruk, a török szultán utasítására hajtottak végre. Az akció célja a törökök ellen hadakozó Habsburg csapatok figyelmének elterelése, erőik megosztása. Az osztrák főerőknek sikerült az oszmán főerőkre már a háború első szakaszában megsemmisítő vereséget mérni, ezzel további belső török területek kerültek veszélybe. A tatár akciót viszont az erdélyi megyék katonasága, néhány kisebb császári alakulat és a lakosság sikerrel elhárította. A már említett 1716 során kirobbant újabb Habsburg-török háborút III. Károly (VI. Károly néven német császár) indított az Oszmán Birodalom ellen, Velence segítségével: célja a törökök teljes kiűzése volt, azaz a karlócai béke által a töröknek meghagyott Temesköz és Nándorfehérvár visszaszerzése. Az oszmán hadak több súlyos vereséget szenvedtek (egyebek mellett a ) az császári és magyar királyi hadaktól, elesett Temesvár, s 1717 augusztusában Nándorfehérvárt (ma: Belgrádot) is ostrommal bevették. III. Ahmed szultán parancsára a török hűbéres krími tatárok a dunai hordákkal (valamint kuruc és moldvai lovasokkal) a besztercei hegyszorosokon keresztül betörtek Erdély területére augusztus végén. A szultán abban bízott, hogy ezzel ellensúlyozhatja vereségeit, és ellenséges erőket vonhat el a balkáni frontról. A tatárok, mint a szultán hűbéresei már 1716 nyarán készülődtek arra, hogy keletről megtámadják Magyarországot, ahogy a korábbi háborúkban is tették, de 1717-ig nem kaptak semmilyen konkrét parancsot. A krími hordák zöme jobbára délen Péterváradnál és a Balkánon harcoltak a török had segédcsapataiként. , a huszti vár parancsnokának felderítői 1717. június 28-án jelentették, hogy Máramaros irányába már történtek csapatmozdulatok, melyek egyértelműen Máramaros lerohanását célozták. Augusztus 6-án észlelték a kurucok jelenlétét is a hordák kötelékében, viszont lázító felhívások már két hónappal korábban történtek a környező megyékben. 1717. június 29-én a szatmári hajdúk lőszert kaptak Husztról. Ahmed ennél messzebb is ment: kapcsolatot létesített II. Rákóczi Ferenccel, mivel az egykori fejedelem még mindig egy új szabadságharc kirobbantására törekedett. Rákóczinak tatár, török és román segédcsapatokat, valamint két és félmillió arany költségtérítést ígért, hogy emigráns kurucokból, valamint magyarországi ellenállókból sereget szervezzen. Rákóczi Esterházy Antalt bízta meg a felkelés kirobbantásával Magyarországon. Esterházy kiáltványa a magyar lakosság zöméhez eljutott, amelyben az állt, hogy az új harc megindítására az oszmán császár parancsára a tatárok jönnek 100 ezer fős haddal, ebből 40 ezer Máramarosba, a többi Erdélybe vonul, s vele lesz a moldvai vajda serege, illetve egy kuruc lovashad is. Ennek azonban semmi visszhangja nem volt, mivel Magyarországon a kuruc ellenállás a szórványos megmozdulásoktól eltekintve ekkor már nem bírt megfelelő táptalajjal, az emberek ugyanis békére vágytak az 1526 óta szakadatlanul zajló háborúskodások után. (hu)
|
