Property Value
dbo:abstract
  • VI. Eduárd (Hampton Court-palota, 1537. október 12. – London, 1553. július 6.) Anglia és Írország királya volt 1547. január 28-ától haláláig, VIII. Henrik angol király és harmadik felesége, Jane Seymour egyetlen fia, a későbbi királynők, I. Mária és I. Erzsébet öccse. A Tudor-ház harmadik uralkodója volt, és az első, aki már protestánsként került hatalomra. Uralma alatt végig régenstanács gyakorolta a hatalmat, mivel sosem érte meg a felnőttkort A tanácsot először nagybátyja, Edward Seymour vezette, majd 1550-től John Dudley. Eduárd uralmát gazdasági problémák és általános népi elégedetlenség tarkította, amely 1549-ben lázadásba csapott át. Az először sikeres háború Skócia ellen kudarcot vallott, majd Boulogne városát is fel kellett adni. Eduárd idejére esett az anglikán egyház protestánssá való átszervezése, az ifjú uralkodó pedig különös figyelmet szentelt a vallási kérdéseknek. Noha apja, VIII. Henrik megszakította a kapcsolatot a pápasággal, arra sosem vetemedett, hogy a katolikus doktrínákat vagy a szertartásrendet megváltoztassák. Eduárd uralma alatt viszont protestáns reformok születtek, mint például a papi cölibátus és a szentmise eltörlése, valamint az angol nyelv használata. 1553 februárjában, alig 15 évesen, Eduárd beteg lett. Mikor kiderült, hogy betegsége végzetes, összeült egy tanács, hogy megtárgyalják az öröklés kérdését, melynek egyetlen célja volt: megakadályozni az ország rekatolizációját. Ennek köszönhetően Eduárd unokatestvérét, Lady Jane Greyt nevezte meg utódjául, és az öröklésből kizárta féltestvéreit, Máriát és Erzsébetet. Eduárd halála után ez a döntése mindazonáltal nem juthatott érvényre, mert Jane Grey csak kilenc napig volt királynő, helyette Mária lépett a trónra, aki erőszakos módon próbálta visszatéríteni az országot, és amely végül 1559-ben Erzsébet idején egy vallásügyi megállapodással végződött. (hu)

dbo:parent
dbo:placeOfBurial
dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 66409 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 22809 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23228874 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:előző
prop-hu:halálozásiDátum
  • 1553 (xsd:integer)
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:koronázásDátuma
  • 1547 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Edward VI of England c. 1546.jpg (hu)
  • Edward VI of England c. 1546.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Eduárd Wales hercegeként, Flemish School (hu)

prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:következő
prop-hu:megnevezés
  • királya (hu)
  • királya (hu)
prop-hu:nyughelye
prop-hu:név
  • VI. Eduárd (hu)
  • VI. Eduárd (hu)
prop-hu:regent
prop-hu:születésiDátum
  • 1537 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:temetésDátuma
  • 1553 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásKezdete
  • 1547 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásVége
  • 1553 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodóház
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Írország és Anglia (hu)
  • Írország és Anglia (hu)
prop-hu:édesanya
prop-hu:édesapa
prop-hu:évek
  • 1547 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • VI. Eduárd angol király (hu)
  • VI. Eduárd angol király (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • királya (hu)
  • VI. Eduárd (hu)
  • királya (hu)
  • VI. Eduárd (hu)
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:gyermekei of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of