Property Value
dbo:abstract
  • VI. Níkmepa (vagy Niqmepa) Ugarit királya az i. e. 14. század végén, vagy az i. e. 14–13. század fordulóján. II. Níkmaddu fia, de kettőjük között uralkodott még II. Arhalba, Níkmaddu másik fia is. Utódjának, III. Ammistamrunak apja. II. Murszilisz uralkodásának 9, Horemheb 18. évében foglalta el trónját. Níkmepa úgy került hatalomra, hogy bátyja fellázadt a hettiták ellen, de súlyos vereséget szenvedett. Nem tudni, hogy Arhalba is meghalt-e a csatában, mert a források szerint Níkmepa megegyezés, illetve döntés alapján foglalta el a trónt. A hettita források szerint II. Murszilisz szövetségese, amely támogatás viszonzásaképp a hattuszaszi király megerősítette az I. Szuppiluliumasz és II. Níkmaddu között korábban megkötött szerződést. Ebben Murszilisz garantálta Ugarit határait. A határszerződés összhangban van az amurrúi kötött szerződésekkel, valószínűleg Amurru és Ugarit között éles határviták voltak korábban, amit egy amorita hercegnő, talán Bentesina testvére házassága simított el. A II. Murszilisz által létrehozott föníciai béke végül Níkmepa fia, III. Ammistamru és Bentesina leányának házasságával véglegesülni látszott, mindaddig, míg Ammistamru ellen felesége fel nem lázadt. (hu)

dbo:parent
dbo:predecessor
dbo:spouse
dbo:state
dbo:successor
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 656208 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3124 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20700380 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:előző
prop-hu:gyermekei
prop-hu:házastárs
prop-hu:következő
prop-hu:megnevezés
  • királya (hu)
  • királya (hu)
prop-hu:név
  • VI. Níkmepa (hu)
  • VI. Níkmepa (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • i. e. 1329 (hu)
  • i. e. 1329 (hu)
prop-hu:születésiHely
  • i. e. 1260 (hu)
  • i. e. 1260 (hu)
prop-hu:uralkodásKezdete
  • i. e. 1313 (hu)
  • i. e. 1313 (hu)
prop-hu:uralkodásVége
  • i. e. 1260 (hu)
  • i. e. 1260 (hu)
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Ugarit (hu)
  • Ugarit (hu)
prop-hu:édesapa
prop-hu:évek
  • i. e. 1313 – 1260 (hu)
  • i. e. 1313 – 1260 (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • VI. Níkmepa (hu)
  • VI. Níkmepa (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • királya (hu)
  • VI. Níkmepa (hu)
  • királya (hu)
  • VI. Níkmepa (hu)
is dbo:parent of
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:sáv40Szöveg of
is prop-hu:utód of
is prop-hu:édesapa of
is foaf:primaryTopic of