| dbo:abstract
|
- VI. Sándor, eredeti nevén valenciai katalán nyelven: Roderic de Borja, amely olaszosan: Rodrigo Borgia formában vált közismertté, születési neve: Roderic Llançol i de Borja, spanyolul: Rodrigo de Borja, latinul: Rodericus de Borgia, (Xàtiva, 1431. január 1. – Róma, 1503. augusztus 18.) a 214. pápa 1492-től haláláig. Sándor tizenegy éves pontifikátusa a pápaság reneszánsz korának velejét közvetítette. A korábbi egyházfőkkel ellentétben Sándornak a különböző krónikák egyértelmű jelzőket adtak. Még a pápa halála után is sokáig zengett az egyház történetíróitól a komor jellemzés: Sándor egyértelműen a pápaság legsötétebb alakja. A róla kialakult rendkívül negatív kép ugyanakkor nagyban köszönhető II. Gyula pápának, aki a Sándort követő III. Piusz pápa utóda volt, és már akkor halálos ellenségek voltak, amikor Sándor még nem emeltetett a szentszékbe. Erkölcsi bűnei követték elődei tetteit, különösen sötét hírnevét annak köszönheti, hogy lényegében családi hercegséggé akarta kiszervezni az egyházi államot, ill. ebben is kicsúszott a kezéből a kezdeményezés, utolsó éveiben már a pápa is csak fia, Cesare Borgia bábja volt. VI. Sándor kiváló politikus és szónok volt, de mindehhez társult nagyravágyó és ravasz jelleme. Uralkodásra és dicsőségre vágyó ember volt, aki céljainak elérése érdekében nem riadt vissza semmilyen módszertől. Sándor immár a pápai államot Itália és családja legbefolyásosabb fejedelemségévé akarta tenni, és ez politikájának legközpontibb eleme volt. VI. Sándorhoz olyan fontos pápai bullák köthetők, mint például a tordesillasi szerződés, mellyel tulajdonképpen felosztotta a még ismeretlen világot a spanyol és a portugál király között, ennek pedig máig ható, óriási jelentősége van. (hu)
- VI. Sándor, eredeti nevén valenciai katalán nyelven: Roderic de Borja, amely olaszosan: Rodrigo Borgia formában vált közismertté, születési neve: Roderic Llançol i de Borja, spanyolul: Rodrigo de Borja, latinul: Rodericus de Borgia, (Xàtiva, 1431. január 1. – Róma, 1503. augusztus 18.) a 214. pápa 1492-től haláláig. Sándor tizenegy éves pontifikátusa a pápaság reneszánsz korának velejét közvetítette. A korábbi egyházfőkkel ellentétben Sándornak a különböző krónikák egyértelmű jelzőket adtak. Még a pápa halála után is sokáig zengett az egyház történetíróitól a komor jellemzés: Sándor egyértelműen a pápaság legsötétebb alakja. A róla kialakult rendkívül negatív kép ugyanakkor nagyban köszönhető II. Gyula pápának, aki a Sándort követő III. Piusz pápa utóda volt, és már akkor halálos ellenségek voltak, amikor Sándor még nem emeltetett a szentszékbe. Erkölcsi bűnei követték elődei tetteit, különösen sötét hírnevét annak köszönheti, hogy lényegében családi hercegséggé akarta kiszervezni az egyházi államot, ill. ebben is kicsúszott a kezéből a kezdeményezés, utolsó éveiben már a pápa is csak fia, Cesare Borgia bábja volt. VI. Sándor kiváló politikus és szónok volt, de mindehhez társult nagyravágyó és ravasz jelleme. Uralkodásra és dicsőségre vágyó ember volt, aki céljainak elérése érdekében nem riadt vissza semmilyen módszertől. Sándor immár a pápai államot Itália és családja legbefolyásosabb fejedelemségévé akarta tenni, és ez politikájának legközpontibb eleme volt. VI. Sándorhoz olyan fontos pápai bullák köthetők, mint például a tordesillasi szerződés, mellyel tulajdonképpen felosztotta a még ismeretlen világot a spanyol és a portugál király között, ennek pedig máig ható, óriási jelentősége van. (hu)
|
