Property Value
dbo:abstract
  • A Vafd Párt az első világháborút követően jött létre Egyiptomban. A vafd jelentése: delegáció, ami arra utal, hogy a versailles-i béketárgyalásokon 1919-ben prezentálták függetlenségi igényeiket. Vezetőjük volt, akit 1919-ben letartóztattak a britek. Március 9-én emiatt zavargások, végül forradalom tört ki Kairóban, ami az egész országban szétterjedt. 800 egyiptomival végeztek a megszálló angolok, végül pedig április 7-én kénytelenek voltak szabadon engedni a Máltára száműzött Zaglult. Április 11-én jutott el az ominózus delegáció a béketárgyalásokra, és itt kellett keservesen csalódnia. A Vafd Párt ezután továbbra is a függetlenség híve lett, ám ezt alkotmányos eszközökkel akarta kivívni. A britek függetlenségről ugyan hallani sem akartak, de az európai rendszer meghonosítása nem volt ellenükre. 1924 januárjában megtartották az első egyiptomi választásokat, ami Zaglult juttatta miniszterelnöki pozícióba. Ez volt az ún. kezdete, mely 1936-ig tartott. A pártot 1952-ben, mint britekkel együttműködő, monarchista szervezetet betiltották. 1983-ban alakították meg utódját, az . (hu)

dbo:wikiPageID
  • 55189 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1695 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22982115 (xsd:integer)
prop-hu:author
  • Benke József (hu)
  • Benke József (hu)
prop-hu:isbn
  • 963 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Kossuth Kiadó (hu)
  • Kossuth Kiadó (hu)
prop-hu:title
  • Az arabok története, 464. old (hu)
  • Az arabok története, 464. old (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1987 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Vafd Párt (hu)
  • Vafd Párt (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of