| dbo:abstract
|
- A vallásparódia a szatíra és a karikatúra eszköztárával a vallások általános ismérveit, vagy egyes vallások egyedi tulajdonságait kritizálja. Egyes vallásparódiák a vallások szélsőséges, bigott elemeit karikírozzák ki, mások a vallások különböző, „normálisnak” tekintett jelenségeit is felvetik. A vallásparódiák legnagyobb része a kritikátlan hit elleni fellépés, miszerint bármi, aminek egyáltalán nevet lehet adni, alkalmas lehet egy hitrendszer kialakításához. Russell teáskannája ennek végletes formája. A vallásparódia – tárgyának jellegénél fogva – általában nem az adott vallás hívőitől származik, annak jobbító szándékával, ahogyan az általános paródia műfajánál ez elterjedt fogás, hanem a vallás kritizálásának eszköze. Ezért a jól megírt vallásparódiák a filozófiai valláskritikák egy speciális változatát képviselik. Mégsem keverendő össze a valláskritika a vallásparódiával, hiszen az előbbi tudományos (természettudományos vagy filozófiai) eszközökkel cáfolni kívánja a vallások elemeit, az utóbbi viszont csak rámutat bizonyos elemekre, amikről a következtetéseket már az olvasónak/nézőnek kell levonni. A vallásparódiák lehetnek általános társadalomkritikák, amikben a vallás érintőlegesen, kiegészítő témaként jelenik meg - ebben feltűnnek hívő szerzők is, mint például Voltaire Candide-ja. A vallásparódiákat a vallásokkal foglalkozó irodalom – mindenekelőtt természetesen a valláskritika – gyakran említi közismertségük és gondolatokat inspiráló jellegük miatt. Például Richard Dawkins gyakran hozza szemléltetésül Douglas Adams vallásparódiáit. (hu)
- A vallásparódia a szatíra és a karikatúra eszköztárával a vallások általános ismérveit, vagy egyes vallások egyedi tulajdonságait kritizálja. Egyes vallásparódiák a vallások szélsőséges, bigott elemeit karikírozzák ki, mások a vallások különböző, „normálisnak” tekintett jelenségeit is felvetik. A vallásparódiák legnagyobb része a kritikátlan hit elleni fellépés, miszerint bármi, aminek egyáltalán nevet lehet adni, alkalmas lehet egy hitrendszer kialakításához. Russell teáskannája ennek végletes formája. A vallásparódia – tárgyának jellegénél fogva – általában nem az adott vallás hívőitől származik, annak jobbító szándékával, ahogyan az általános paródia műfajánál ez elterjedt fogás, hanem a vallás kritizálásának eszköze. Ezért a jól megírt vallásparódiák a filozófiai valláskritikák egy speciális változatát képviselik. Mégsem keverendő össze a valláskritika a vallásparódiával, hiszen az előbbi tudományos (természettudományos vagy filozófiai) eszközökkel cáfolni kívánja a vallások elemeit, az utóbbi viszont csak rámutat bizonyos elemekre, amikről a következtetéseket már az olvasónak/nézőnek kell levonni. A vallásparódiák lehetnek általános társadalomkritikák, amikben a vallás érintőlegesen, kiegészítő témaként jelenik meg - ebben feltűnnek hívő szerzők is, mint például Voltaire Candide-ja. A vallásparódiákat a vallásokkal foglalkozó irodalom – mindenekelőtt természetesen a valláskritika – gyakran említi közismertségük és gondolatokat inspiráló jellegük miatt. Például Richard Dawkins gyakran hozza szemléltetésül Douglas Adams vallásparódiáit. (hu)
|
