Property Value
dbo:abstract
  • Van Morrison, (OBE) (született: George Ivan Morrison; Belfast, 1945. augusztus 31.) északír énekes, dalszerző, multi-instrumentalista, költő. Lemezei, köztük az Astral Weeks és a Moondance a kritikusok által elismert legjobb lemezek között szerepelnek, míg című koncertlemeze, minden idők legjobb élő felvételei közé tartozik. Sikereinek csúcsán adott koncertjeit transzcendentális élményként írják le. A rajongók által „Van the Man”-nek becézett Morrison profi karrierjét tinédzserként az ötvenes évek végén kezdte. Több ír együttesben is megfordult, amelyek a kor slágereit játszották. Már ekkor számos hangszeren játszott: gitár, szájharmonika, billentyűs hangszerek, szaxofon. A Them nevű R&B együttessel került reflektorfénybe, Gloria című számukkal. Szólókarrierjét Bert Berns segítségével kezdte meg. Első slágere a Brown Eyed Girl volt 1967-ben. Berns halála után a Warner Bros. Records vásárolta ki élő szerződéséből, és segítségükkel elkészíthette első igazi lemezét az Astral Weeks-et. Habár a lemez jó kritikákat kapott, a közönség még nem volt vevő rá, így első (nem csak szakmai) sikerét a Moondance című lemezével érte el, amellyel nagyobb magasságokba lépett. A 70-es években készült lemezeivel és élő előadásaival komoly, a kritikusok által is elismert sikereket ért el, ami a mai napig folytatódik. 1968 óta először adta elő élőben [Astral Weeks című lemezét. Morrison zenéje a soul és a R&B hagyományaira épül, olyan slágerekkel mint a Brown Eyed Girl, „Jackie Wilson Said (I'm in Heaven When You Smile)”, „Domino” és a „Wild Night”. De e stílusok mellett még kirándulást tett a jazz, folk, a kelta népi és a spirituális zene világába. Narratív előadásmódja, valamint időnként repetitív zenei stílusa meghatározó védjegyévé vált. Művészetét a kritikusok is elismerik: hatszor kapott Grammy-díjat, és beválasztották a Rock and Roll Hírességek Csarnokába. Slágerei számos válogatás albumon jelentek meg. (hu)

dbo:genre
dbo:instrument
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 725766 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 57444 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23895962 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1958 (xsd:integer)
prop-hu:hangszer
prop-hu:honlap
  • www.vanmorrison.com (hu)
  • www.vanmorrison.com (hu)
prop-hu:kiadók
prop-hu:kép
  • VanMorrison2.jpg (hu)
  • VanMorrison2.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Van Morrison 2007-ben (hu)
  • Van Morrison 2007-ben (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Van Morrison (hu)
  • Van Morrison (hu)
prop-hu:születésiHely
  • Belfast, Írország (hu)
  • Belfast, Írország (hu)
prop-hu:születésiNév
  • George Ivan Morrison (hu)
  • George Ivan Morrison (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Van Morrison (hu)
  • Van Morrison (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Van Morrison (hu)
  • Van Morrison (hu)
is dbo:artist of
is dbo:musicComposer of
is dbo:producer of
is prop-hu:aktuálisAlbum of
is prop-hu:aktuálisElőadó of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:előadóKronológia of
is prop-hu:előzőElőadó of
is prop-hu:következőElőadó of
is prop-hu:writer of
is prop-hu:zene of
is foaf:primaryTopic of