| dbo:abstract
|
- A fizikában a van der Pauw-módszer egy kísérleti eljárás, mellyel anyagminták elektromos fajlagos ellenállása, négyzetes ellenállása, Hall-állandója, illetve töltéshordozóik mobilitása határozható meg. A módszer alkalmazhatóságának feltétele, hogy a vizsgált anyagminta összefüggő felületű, vékony és szilárd. A vizsgált tartomány alakjára elvben mindössze annyi feltétel vonatkozik, hogy egyszeresen összefüggő legyen (azaz ne tartalmazzon „szigeteket”), továbbá hogy méréskor ezen tartomány peremén kell elhelyezni a négy elektromos kontaktust. Bár hasonlít a , a Van der Pauw-módszerben az anyagminta átlagos fajlagos ellenállása mérhető, míg előbbi a négy, egy vonalban kialakított elektromos kontaktus irányában értelmezhető fajlagos ellenállás mérésére szolgál. Anizotrop anyagok esetén a módszer módosításra szorul. Az egyik lehetséges eljárás irányfüggő elektromos jellemzőkkel bíró anyagminták mérésére a . A Van der Pauw-mérésből az alábbi anyagjellemzőkre lehet következtetni:
* Az anyag fajlagos ellenállása
* A dópolási polaritás (azaz, hogy n- vagy p típusú félvezetőről van-e szó)
* A többségi töltéshordozó felületi koncentrációja, melyből a tömbi töltéshordozó-koncentrációra és a dópolók koncentrációjára lehet következtetni.
* A többségi töltéshordozók mobilitása. A módszert , az eindhoveni Philips Research Laboratory munkatársa dolgozta ki 1958-ban. (hu)
- A fizikában a van der Pauw-módszer egy kísérleti eljárás, mellyel anyagminták elektromos fajlagos ellenállása, négyzetes ellenállása, Hall-állandója, illetve töltéshordozóik mobilitása határozható meg. A módszer alkalmazhatóságának feltétele, hogy a vizsgált anyagminta összefüggő felületű, vékony és szilárd. A vizsgált tartomány alakjára elvben mindössze annyi feltétel vonatkozik, hogy egyszeresen összefüggő legyen (azaz ne tartalmazzon „szigeteket”), továbbá hogy méréskor ezen tartomány peremén kell elhelyezni a négy elektromos kontaktust. Bár hasonlít a , a Van der Pauw-módszerben az anyagminta átlagos fajlagos ellenállása mérhető, míg előbbi a négy, egy vonalban kialakított elektromos kontaktus irányában értelmezhető fajlagos ellenállás mérésére szolgál. Anizotrop anyagok esetén a módszer módosításra szorul. Az egyik lehetséges eljárás irányfüggő elektromos jellemzőkkel bíró anyagminták mérésére a . A Van der Pauw-mérésből az alábbi anyagjellemzőkre lehet következtetni:
* Az anyag fajlagos ellenállása
* A dópolási polaritás (azaz, hogy n- vagy p típusú félvezetőről van-e szó)
* A többségi töltéshordozó felületi koncentrációja, melyből a tömbi töltéshordozó-koncentrációra és a dópolók koncentrációjára lehet következtetni.
* A többségi töltéshordozók mobilitása. A módszert , az eindhoveni Philips Research Laboratory munkatársa dolgozta ki 1958-ban. (hu)
|
