Property Value
dbo:abstract
  • A Vaszy Viktor-emlékérmet a Csongrád Megyei Tanács alapította, illetve ítélte oda évente egy alkalommal 1984 és 1990 között. Vaszy Viktor karmester, zeneszerző, színigazgató pályája kezdetén kóruskarnagyként is tevékenykedett, tizenkét éven át vezette a Budapesti Egyetemi Énekkart. A kórusokkal való törődést a későbbiekben, Szeged főzeneigazgatójaként is hivatásának tekintette, elvállalta a karvezetők megyei szervezetének elnöki tisztét. 1958-ban szegedi karvezetők felkérésére Szegedi Zenebarátok Kórusa néven megalapította, majd haláláig vezette a városi oratóriumkórust, mely ma a Vaszy Viktor Kórus nevet viseli. Az 1984-ben alapított elismerés tárgyi formája Fritz Mihály Vaszy Viktort ábrázoló érme, célja a megyei kóruskultúra terén kiemelkedően tevékenykedő kórusvezetők, pedagógusok, fenntartók, kórustagok elismerése volt. Adományozása 1990 után az önkormányzati rendszer átalakulása következtében nem folytatódott. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1329133 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2495 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21827548 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Vaszy Viktor-emlékérem (hu)
  • Vaszy Viktor-emlékérem (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of