Property Value
dbo:abstract
  • A Vatikáni Rádió alapító okirata szerint az Apostoli Szentszék rádióadója, székhelye Vatikánváros; a pápai küldetés szolgálatában álló kommunikációs és evangelizációs eszköz. A Rádiót Guglielmo Marconi alapította és 1931. február 12-én XI. Piusz pápa avatta fel "Radiomessaggio Qui arcano Dei" című beszédével. A Vatikáni Rádió elsődleges feladata, hogy szabadon, hűen és hatékonyan hirdesse a kereszténység üzenetét, és összekösse a katolicizmus központját a világ különböző országaival: * terjesztve a római pápa hangját és tanítását * információt nyújtva a Szentszék tevékenységéről * információt nyújtva a Katolikus Egyház életéről és tevékenységéről szerte a világon * irányt mutatva a híveknek, hogy az egyház tanításának fényében valamint az egyházi tanítóhivatallal összhangban közelítsenek a jelen problémáihoz Ezen túlmenően a Vatikáni Rádió együttműködik az egyházmegyékkel és a püspöki konferenciákkal, segítséget nyújtva a rádiós műsorszórás terén. Intézményes feladatai közé tartozik az is, hogy rögzítse, felerősítse és terjessze a Szentatya hivatalos vatikáni tevékenységeinek hanganyagát, továbbá kizárólagos joggal rendelkezik a mindenkori római pápa hangfelvételeit illető szellemi tulajdon védelmében. (hu)

dbo:headquarter
dbo:wikiPageID
  • 1553195 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7058 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22722935 (xsd:integer)
prop-hu:indulásDátuma
  • 1931 (xsd:integer)
prop-hu:logó
  • Radio Vaticana - Logo 2017.svg (hu)
  • Radio Vaticana - Logo 2017.svg (hu)
prop-hu:székhely
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Vatikáni Rádió (hu)
  • Vatikáni Rádió (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:sisterStation of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:társcsatornák of
is foaf:primaryTopic of