| dbo:abstract
|
- A velencei–magyar háború, amit az olaszok chioggiai háborúnak (olaszul Guerra di Chioggia) neveznek, 1372-től 1381-ig tartott. I. (Nagy) Lajos uralkodása idején tört ki, a Magyar Királyság és a tengeri köztársaság harmadik háborúja volt Lajos uralkodása alatt, ugyanakkor tágabb értelemben a Genovai Köztársaság és Velence háborúja is. A casus bellit Pádua jelentette, amelynek dacolnia kellett a velencei dózse uralma ellen. Így történt ez 1372-ben, amikor a velenceiek ismét uralmuk alá akarták hajtani a várost, mire Magyarország, Genova és Ausztria a védelmére keltek. A velenceieket a milánóiak is támogatták, s a magyarok ellen segítségül hívták az oszmán-törököket is, így ez a háború magyar–török összecsapásnak is tekinthető volt. Részben ez motiválta, hogy Lajos 1374-ben immáron harmadik török-elleni hadjáratára indult Havasalföldre.A háborút a szövetségesek megnyerték a velenceiekkel szemben és a kemény feltételeket diktáltak a dózsénak. Olasz források azonban velencei győzelemről beszélnek, mert a genovai flotta által megszállt Chioggiai-lagúnát sikerült visszafoglalniuk, ezzel azonban a tengeri köztársaság csak fővárosát védte meg, s Genovával előnyösebb békét kötött, mint a magyarokkal.A háború viszont jelentősen megviselte Velence gazdaságát. A magyar-velencei háború tulajdonképpen a Dalmácia feletti fennhatóság megszerzéséről szólt. A két ország már az Árpádok óta harcolt a terület feletti , ami csak most dőlt el a magyarok javára.Genovának a háború szintén komoly anyagi és katonai megerőltetést jelentett, így tulajdonképpen vereséget szenvedett, míg Velence tovább erősödött, így a 15. századtól már nem jelentett komoly konkurenciát neki Genova. A sors különös iróniája, hogy Velence egy olyan új, veszélyes ellenséggel találja szembe magát, akit a magyarok ellen segítségül hívott, méghozzá az Oszmán Birodalommal. (hu)
- A velencei–magyar háború, amit az olaszok chioggiai háborúnak (olaszul Guerra di Chioggia) neveznek, 1372-től 1381-ig tartott. I. (Nagy) Lajos uralkodása idején tört ki, a Magyar Királyság és a tengeri köztársaság harmadik háborúja volt Lajos uralkodása alatt, ugyanakkor tágabb értelemben a Genovai Köztársaság és Velence háborúja is. A casus bellit Pádua jelentette, amelynek dacolnia kellett a velencei dózse uralma ellen. Így történt ez 1372-ben, amikor a velenceiek ismét uralmuk alá akarták hajtani a várost, mire Magyarország, Genova és Ausztria a védelmére keltek. A velenceieket a milánóiak is támogatták, s a magyarok ellen segítségül hívták az oszmán-törököket is, így ez a háború magyar–török összecsapásnak is tekinthető volt. Részben ez motiválta, hogy Lajos 1374-ben immáron harmadik török-elleni hadjáratára indult Havasalföldre.A háborút a szövetségesek megnyerték a velenceiekkel szemben és a kemény feltételeket diktáltak a dózsénak. Olasz források azonban velencei győzelemről beszélnek, mert a genovai flotta által megszállt Chioggiai-lagúnát sikerült visszafoglalniuk, ezzel azonban a tengeri köztársaság csak fővárosát védte meg, s Genovával előnyösebb békét kötött, mint a magyarokkal.A háború viszont jelentősen megviselte Velence gazdaságát. A magyar-velencei háború tulajdonképpen a Dalmácia feletti fennhatóság megszerzéséről szólt. A két ország már az Árpádok óta harcolt a terület feletti , ami csak most dőlt el a magyarok javára.Genovának a háború szintén komoly anyagi és katonai megerőltetést jelentett, így tulajdonképpen vereséget szenvedett, míg Velence tovább erősödött, így a 15. századtól már nem jelentett komoly konkurenciát neki Genova. A sors különös iróniája, hogy Velence egy olyan új, veszélyes ellenséggel találja szembe magát, akit a magyarok ellen segítségül hívott, méghozzá az Oszmán Birodalommal. (hu)
|
