| dbo:abstract
|
- A Vendvidéki Köztársaság, más alakban Murai Köztársaság rövid életű államalakulat, amely 1919-ben a mai Vendvidék (Szentgotthárd térsége) és a Szlovéniához tartozó Muravidék (Muraszombat és Lendva körzetei) területén alakult meg, a szentgotthárdi, muraszombati és alsólendvai járások területén, bár több területre csak elvileg terjedt ki hatalma. Az új államot még saját határain belül sem ismerte el mindenki. Az ügy hátterében lappangó valóság igencsak kiábrándító képet nyújt: nem a magyarországi szlovének vagy a rend helyreállítása érdekében alakították meg, hanem önös célból, azaz a terület sajátos nemzeti jellegét egyszerűen csak kihasználták. A Vendvidéki Köztársaság egyike azon államoknak, amelyeket az első világháború után hoztak létre az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Legtöbbjük nem maradt fenn sokáig, vagy mert nemzetközileg nem ismerték el államiságukat, vagy Magyarország foglalta vissza, vagy a többi utódállam, például Jugoszlávia vagy Csehszlovákia szállta meg. A Vendvidéki Köztársaságot csak Ausztria ismerte el. Az állam alapítója és vezetője egy hajdani cserföldi (ma Črenšovci) kántortanító, Tkálecz Vilmos volt. Tkálecz korábban nem volt tagja a magyarországi szlovén autonómia megteremtéséért küzdő mozgalmaknak. Tkálecz lépése meghökkenést és ellenszenvet váltott ki. Alig lelt támogatókra, és azok közül is többen kényszerből álltak csak mellé. A Magyar Vörös Hadsereg napokon belül megérkezett, és megszállta az újdonsült államot, amelynek maroknyi reguláris katonája kellő tapasztalat és hozzáértés hiányában képtelennek bizonyult a védekezésre. A Vendvidéki Köztársaság kikiáltásának valódi oka nem az volt, miszerint a „Vendvidék nem rokonszenvezik a kommunistákkal”, ahogy ezt Tkálecz fogalmazta, hanem az hogy Tkálecz az államvezető posztjával járó előnyöket vagyonszerzésre akarta használni, egyúttal szerette volna elkerülni, hogy korábbi törvénytelenségei miatt felelősségre vonják. A Vendvidék már az I. világháború befejezte után, de még a köztársaság kikiáltása előtt önállósult, ami nem jelentett szuverén államiságot, viszont így a területen működő hatóságok önállóbban irányíthatták a Vendvidéket, és a központi hatalomnak a térségben nem maradt semmi befolyása. E törekvés okai a háborút követő összeomlás és azzal járó kaotikus állapotok voltak. Szilárd központi hatalom hiányában a Vendvidék mellett más peremterületek is szinte elszakadtak az országtól, és ahogy a helyhatóságok mind önállóbban cselekedtek, úgy nőtt a teljes függetlenedni akarás is. A településeket vezető bírók és polgármesterek – miként Tkálecz is – arra törekedtek, hogy minél jobban függetlenítsék magukat a Vas és Zala megyei szervektől. A lakosság áruellátását is önállóan kellett biztosítania, ezért illegális behozatallal (csempészettel) elégítette ki szükségleteit. A kommunisták bukása után a szerbek vonultak be a Vendvidékre, amit Szentgotthárd vidéke kivételével birtokba is vettek – csak a második világháborúban foglalta vissza egy rövid időre a magyar hadsereg. A Vendvidék önállóságának végét a szerb bevonulás pecsételte meg. Amint ezt több történeti forrás, visszaemlékezés is bizonyítja, a vendvidéki emberek korábban erőteljesen ragaszkodtak régi hazájukhoz, Magyarországhoz. Békés természetük miatt azonban nem akartak nyílt összecsapásba keveredni, ezért mindig elfogadták az adott hatalmat. A Jugoszláviához csatlakozást kezdetben csak a katolikus papi és világi értelmiség támogatta, de rövid időn belül minden szlovén megbarátkozott ezzel a gondolattal. A vendvidéki szlovének továbbra is passzívan fogadták helyzetük változását, és feladták korábbi, ún. „hungarus” tudatukat. (hu)
- A Vendvidéki Köztársaság, más alakban Murai Köztársaság rövid életű államalakulat, amely 1919-ben a mai Vendvidék (Szentgotthárd térsége) és a Szlovéniához tartozó Muravidék (Muraszombat és Lendva körzetei) területén alakult meg, a szentgotthárdi, muraszombati és alsólendvai járások területén, bár több területre csak elvileg terjedt ki hatalma. Az új államot még saját határain belül sem ismerte el mindenki. Az ügy hátterében lappangó valóság igencsak kiábrándító képet nyújt: nem a magyarországi szlovének vagy a rend helyreállítása érdekében alakították meg, hanem önös célból, azaz a terület sajátos nemzeti jellegét egyszerűen csak kihasználták. A Vendvidéki Köztársaság egyike azon államoknak, amelyeket az első világháború után hoztak létre az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Legtöbbjük nem maradt fenn sokáig, vagy mert nemzetközileg nem ismerték el államiságukat, vagy Magyarország foglalta vissza, vagy a többi utódállam, például Jugoszlávia vagy Csehszlovákia szállta meg. A Vendvidéki Köztársaságot csak Ausztria ismerte el. Az állam alapítója és vezetője egy hajdani cserföldi (ma Črenšovci) kántortanító, Tkálecz Vilmos volt. Tkálecz korábban nem volt tagja a magyarországi szlovén autonómia megteremtéséért küzdő mozgalmaknak. Tkálecz lépése meghökkenést és ellenszenvet váltott ki. Alig lelt támogatókra, és azok közül is többen kényszerből álltak csak mellé. A Magyar Vörös Hadsereg napokon belül megérkezett, és megszállta az újdonsült államot, amelynek maroknyi reguláris katonája kellő tapasztalat és hozzáértés hiányában képtelennek bizonyult a védekezésre. A Vendvidéki Köztársaság kikiáltásának valódi oka nem az volt, miszerint a „Vendvidék nem rokonszenvezik a kommunistákkal”, ahogy ezt Tkálecz fogalmazta, hanem az hogy Tkálecz az államvezető posztjával járó előnyöket vagyonszerzésre akarta használni, egyúttal szerette volna elkerülni, hogy korábbi törvénytelenségei miatt felelősségre vonják. A Vendvidék már az I. világháború befejezte után, de még a köztársaság kikiáltása előtt önállósult, ami nem jelentett szuverén államiságot, viszont így a területen működő hatóságok önállóbban irányíthatták a Vendvidéket, és a központi hatalomnak a térségben nem maradt semmi befolyása. E törekvés okai a háborút követő összeomlás és azzal járó kaotikus állapotok voltak. Szilárd központi hatalom hiányában a Vendvidék mellett más peremterületek is szinte elszakadtak az országtól, és ahogy a helyhatóságok mind önállóbban cselekedtek, úgy nőtt a teljes függetlenedni akarás is. A településeket vezető bírók és polgármesterek – miként Tkálecz is – arra törekedtek, hogy minél jobban függetlenítsék magukat a Vas és Zala megyei szervektől. A lakosság áruellátását is önállóan kellett biztosítania, ezért illegális behozatallal (csempészettel) elégítette ki szükségleteit. A kommunisták bukása után a szerbek vonultak be a Vendvidékre, amit Szentgotthárd vidéke kivételével birtokba is vettek – csak a második világháborúban foglalta vissza egy rövid időre a magyar hadsereg. A Vendvidék önállóságának végét a szerb bevonulás pecsételte meg. Amint ezt több történeti forrás, visszaemlékezés is bizonyítja, a vendvidéki emberek korábban erőteljesen ragaszkodtak régi hazájukhoz, Magyarországhoz. Békés természetük miatt azonban nem akartak nyílt összecsapásba keveredni, ezért mindig elfogadták az adott hatalmat. A Jugoszláviához csatlakozást kezdetben csak a katolikus papi és világi értelmiség támogatta, de rövid időn belül minden szlovén megbarátkozott ezzel a gondolattal. A vendvidéki szlovének továbbra is passzívan fogadták helyzetük változását, és feladták korábbi, ún. „hungarus” tudatukat. (hu)
|
