Property Value
dbo:abstract
  • A veronai autóbusz-baleset súlyos közúti baleset volt, ami 2017. január 20-án éjfél körül történt Verona és Velence között, San Martino Buon Albergo község külterületén, az A4-es autópálya 289-es kilométerszelvényénél, a Verona-kelet lehajtó közelében. Az autóbusz Franciaországból, a Szinyei Merse Pál Gimnázium által évente megrendezett sítáborból tartott hazafelé, rajta utaztak a gimnázium tanárai, diákjai, egykori diákjai, az egyik tanár családtagjai, valamint két járművezető, összesen 56 fő – 43 fiatalkorú és 13 felnőtt (a két járművezetőt is beleértve). A Magyarország irányába tartó autóbusz letért az útról, és fékezés nélkül az autópálya szalagkorlátjának hajtott, majd egy autópályahíd pillérének csapódott, végül kigyulladt. A balesetben 18 fő vesztette életét. A jármű a Pizolit Busz Személyszállító Kft. autóbusza volt, a cég két főállású autóbusz-vezetője vezette az előírások által kijelölt pihenőidők betartásával. A sofőrök röviddel a baleset előtt váltották egymást. A jármű egy Setra márkájú S 317 GT-HD típusú busz volt. Az ANSA olasz hírügynökség január 31-én kiadott jelentése szerint egy 52 éves férfi vezethette a járművet a január 20-i baleset idején. A buszvezető büntetőperét tárgyaló olasz bíróság 2020. augusztusi indoklása szerint a katasztrófát a vezető hosszú ideje fennálló alvászavara okozta, valamint a busz számos átalakítása miatt közlekedésre alkalmatlan volt. Az ütközés következtében többen kirepültek a járműből, a jobb oldalon lévő első hét üléssor összepréselődött. Ez a legsúlyosabb a külföldön magyar állampolgárokat ért buszbalesetek között az 1999-es deutschlandsbergi autóbusz-baleset óta. Az eset pontos okainak kivizsgálására vizsgálat indult. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1436901 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 30362 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23789535 (xsd:integer)
prop-hu:dátum
  • 2017 (xsd:integer)
prop-hu:helyszín
prop-hu:hosszúság
  • K (hu)
  • K (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 28 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 5 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Setra S 317 GT-HD Mannheim 100 3749.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Egy ilyen Setra S 317 GT-HD típusú autóbusszal történt a baleset (hu)

prop-hu:név
  • Veronai autóbusz-baleset (hu)
  • Veronai autóbusz-baleset (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Észak-Olaszország (hu)
  • Észak-Olaszország (hu)
prop-hu:szélesség
  • É (hu)
  • É (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 45 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 39 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 24 (xsd:integer)
prop-hu:szövegPozíciója
  • lent (hu)
  • lent (hu)
prop-hu:sérült
  • 26 (xsd:integer)
prop-hu:típus
prop-hu:utas
  • 56 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:áldozat
  • 18 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Veronai autóbusz-baleset (hu)
  • Veronai autóbusz-baleset (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of