Property Value
dbo:abstract
  • A Vesta-szüzek háza (Atrium Vestæ) a Forum Romanum épülete Rómában, mely a fórum délkeleti részén, a Vesta temploma mögött, a Palatinus, a és a közti területen helyezkedett el. Az épületet másképpen Vesta-szüzek palotájának is hívják, utalva méreteire. Az öröktüzet benne fenntartó Vesta-szüzeknek a háza egyetlen bejáratánál egy Vesta tiszteletére rendelt kis sacellum állt. Maga a lakóház nagy udvart körülvevő szobákból állott. A központi udvar 63 m × 63 m volt, innen, a jellegzetes udvar után nyerte az egész épület is a nevét: Atrium Vestae. Az udvar közepén állt egy nyolcszögű épület, melynek falai teljesen elpusztultak. Falán a penetralia volt, melyben a Palladiumot őrizték. Szintén az udvar közepén tárták fel a ciszternák nyomait – hiszen a szüzek vezetékből származó vizet nem használhattak. Ezt a területet oszlopcsarnok övezte, melyből a papnők, a hat szűz lakóhelye nyílott. Az udvar keleti oldalának felismerhető a Vesta-szüzek közös szalonja, a Tablinum. Az alsó oszlopcsarnokba, a márványból faragott oszlopok közé kerültek a papnők szobrai. Ma már fej nélkül vagy romokban magasodnak az i. sz. 3-4. századból származó emlékek. Épebb darabjai a Museo Nacional Romano épületében kerültek elhelyezésre. Egy szobor Diocletianus thermáiban áll. Korábban 50 szoba volt az épületben, ma mintegy 6 szobának a nyomai fedezhetők fel. A ház délkeleti sarkában volt a mola salsa készítéséhez való kézimalom. Itt őrölték a szüzek az áldozati lepény sütéséhez felhasználandó gabonát. A többi helyiség rendeltetése sokáig nagyrészt ismeretlen volt, fürdőszobák, konyhák maradványai felfedezhetők még a területen. (hu)

dbo:creationYear
  • 1980-01-01 (xsd:gYear)
dbo:requirement
  • I, II, III, IV, VI
dbo:wikiPageID
  • 136539 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2619 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22127075 (xsd:integer)
prop-hu:kategória
  • Kulturális világörökségi helyszínek (hu)

prop-hu:kritériumok
  • I, II, III, IV, VI (hu)
  • I, II, III, IV, VI (hu)
prop-hu:kép
  • RomaCasaVestaliDaPalatinoEst.JPG (hu)
  • RomaCasaVestaliDaPalatinoEst.JPG (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A Vesta-szüzek palotájának romjai (hu)

prop-hu:név
prop-hu:ország
  • Olaszország (hu)
  • Olaszország (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Róma (hu)
  • Róma (hu)
prop-hu:típus
  • Kulturális helyszín (hu)
  • Kulturális helyszín (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1980 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Vesta-szüzek háza (hu)
  • Vesta-szüzek háza (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Róma történelmi központja (hu)
  • Róma történelmi központja (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of