Property Value
dbo:abstract
  • A Via Egnatia (ógörög Egnatia Hodosz / Ἐγνατία Ὁδός) az ókori Római Birodalom egyik jelentős, mintegy 1100 kilométer hosszú kereskedelmi és hadi útja volt, amely az Adriai-tenger keleti partvidékét kötötte össze nyugat–keleti irányban Byzantiummal. Nyomvonala Illyricum és , valamint a későbbi provinciákat szelte át. Építése a független (wd) Róma általi leverését követően, i. e. 148 és 117 között indult meg a birodalom prokonzulja, irányításával, aki az út névadójává is vált (Via Egnatia a. m. ’Egnatius-út’). A terv az volt, hogy a birodalmi fővárosból a brundisiumi partvidékig (ma Brindisi, Olaszország) vezető, addigra már teljes hosszában kiépült Via Appia végpontján – esetleg Hydruntumban (ma Otranto) – kihajózók a Balkán-félszigeten hasonló minőségben kiépített úton közelíthessék meg a keleti országrészeket. A rómaiak a korban két jelentősebb kikötőt is használtak a tengerszoros túlpartján, így a Via Egnatiának két kiindulópontja volt: egyike Dyrrachiumnál, a másik pedig Apolloniánál. E két útszakasz Asparagium Dyrrachinorumnál egyesült, majd a Genusus (Shkumbin) folyó völgyét követve i. e. 120-ig a Hebrosz (Marica) folyó partján álló épült ki. Az út befejezése, a Byzantiumig vezető szakasz kiépítése Augustus római császár nevéhez fűződik. A római útépítési hagyományoknak megfelelően a Via Egnatia közel 6 méter széles, mélyen alapozott, kőburkolatú út volt. Tartósságának tanúsága, hogy még a középkor évszázadaiban is használatban állt mint fontos kereskedelmi út, illetve a hódító hadak felvonulását megkönnyítő útvonal. Egyebek mellett a 11. századi normann, majd 14. századi oszmán-török betörések és hódítások sikeréhez is nagyban hozzájárult. A mai Durrës és Ohrid között húzódó, SH4-es, SH7-es és SH3-as jelölésű albániai autóutak több szakasza az egykori Via Egnatiára, vagy azzal párhuzamosan épült. A több mint kétezer éves út egyes részei ma is láthatóak, így például Elbasan közelében a Shkumbin felett átívelő, eredetileg ötlyukú híd (topciasi híd), amelyet a későbbi évszázadokban is aktívan használtak, és bővítettek. Albániában további Via Egnatia-hidak és útszakaszok maradványai láthatóak ma is Xibraka és térségében. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 1339697 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4743 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21551257 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Via Egnatia (hu)
  • Via Egnatia (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of