Property Value
dbo:abstract
  • A Vidám Színpad, Budapest népszerű szórakoztató színháza 2013-tól Óbudán, a Bécsi út 154. szám alatt, az EuroCenter épületében tartja előadásait a moziszinten, az első emeleti I. számú moziteremben. A magánszínház repertoárján a Révay utcai Vidám Színpad felújított klasszikus vígjátékai, sikerdarabjai mellett kortárs komédiák és újabb stílusú darabok is helyet kapnak. Előbb a VI. kerület, Révay utca 18. szám alatt 1951 és 1996 között működött Vidám Színpad néven, fővárosi politikai kabaré, majd mulattató színház. 1997-ben ugyanezen néven hozott létre Budapest önkormányzata egy új színházat ugyanott, a korábbi igazgatóval. Az intézmény azonban a 2000-es évek elejére nagy adósságot halmozott fel, 2003-ra teljesen profilt váltott és társulata is kicserélődött, 2008-tól felvette a Centrál Színház nevet, majd pedig 2017-ben magánosították. Eközben 2004-től a Vidám Színpad szellemiségét a korábbi társulat tagjai utazó színházként, a – később átnevezett – tartották életben, mígnem 2013-ban Óbudán Böröndi Tamás megnyitotta Straub Dezső vezetésével színpadát. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1660724 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 23052 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23828603 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • 1032 (xsd:integer)
  • Bécsi út 154. EuroCenter, (hu)
  • I.emelet, moziszint (hu)
prop-hu:felirat
  • Vidám Színpad (hu)
  • Átrium EuroCenter (hu)
  • Vidám Színpad (hu)
  • Átrium EuroCenter (hu)
prop-hu:feliratPozíciója
  • jobbra (hu)
  • jobbra (hu)
prop-hu:fenntartó
  • Vidám Színpad Közhasznú Nonprofit Kft. (hu)
  • Vidám Színpad Közhasznú Nonprofit Kft. (hu)
prop-hu:főigazgató
  • Böröndi Tamás (hu)
  • Böröndi Tamás (hu)
prop-hu:honlap
prop-hu:hosszúságiFok
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 33 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:játszóhelyek
  • Atrium EuroCenter - Óbuda, (hu)
  • MiMozink nagyterem (hu)
  • első emeleti moziszint (hu)
  • Atrium EuroCenter - Óbuda, (hu)
  • MiMozink nagyterem (hu)
  • első emeleti moziszint (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Elhelyezkedése Budapest térképén (hu)
  • Elhelyezkedése Budapest térképén (hu)
prop-hu:méret
  • 260 (xsd:integer)
prop-hu:műfaj
  • magyar kabaré és vígjáték (hu)
  • magyar kabaré és vígjáték (hu)
prop-hu:művészetiTitkár
  • Szirmai Klári (hu)
  • Szirmai Klári (hu)
prop-hu:művészetiVezető
prop-hu:név
  • Vidám Színpad (hu)
  • Vidám Színpad (hu)
prop-hu:státus
prop-hu:szélességiFok
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 32 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Vidám Színpad (Budapest, 2013) (hu)
  • Vidám Színpad (Budapest, 2013) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of