| dbo:abstract
|
- A vikingek társadalmát a sajátosan fejlődő skandináv feudalizmus jellemezte. Itt Európa más részeitől eltérően nem jött létre erős társadalmi tagozódás. Társadalmi és földrajzi okok miatt nem alakultak ki nagybirtokok, így nem volt igazi nagybirtokos réteg. A hűbéri viszony tulajdonképpen a földbirtokos nagyparasztok és a velük szerződő bérlők között jött létre, hiszen a parasztok viselhettek fegyvert. Sokáig jelen volt a társadalomban a , tehát a víz és a legelő közös használatának rendje. A viking korban a társadalom három részre tagozódott: az urak, a parasztok és a rabszolgák rendjére. A királyt a törzsek vezetői választották maguk közül, és első volt az egyenlők között. Hatalmát a népgyűlés, a szabad emberek gyűlése korlátozta, a törzsek vezetői ellenében semmilyen döntést nem hozhatott. A késői vikingkorban már örökletessé vált a királyi cím, de a népgyűlés szerepe még sokáig fennmaradt. A király után következtek a jarlok, vagyis helytartók, akik gazdaságilag olyan jól álltak, hogy hajót tartottak és saját kíséretük segítségével tudták biztosítani a hatalmukat. A társadalom legszélesebb rétegét a szabad kisbirtokosok alkották. Őket követték a rabszolgák, akiknek helyzete nagyon hasonlított az ókori rabszolgák helyzetére. Az északi országokban a thing nevű intézmény volt a jogrend alapja, amely szabad emberek gyülekezetét jelentette. Minden kerületnek, járásnak megvolt a maga thingje, ahol a szabad, fegyverforgatásra képes felnőtt férfiak tanácskoztak, megvitatták a felmerülő kérdéseket és ítéleteket hoztak. A törvény a szokásjogon alapult, amelyet szájhagyomány alapján örökítettek. Később az országos jellegű döntéseket a landthing nevű nagy gyűléseken hozták meg. A gyilkosságok jóvátételéül teljes összegű pénzváltságot kellett fizetni, felét fizették egy szem kiszúrásáért, negyedét egy fülért és így tovább. Az ítéletek kiszabása után annak érvényt szerezni igen nehéz volt, így a nagy hatalmú családokat nem igen tudták rászorítani a büntetés kifizetésére. A bonyolultabb vitákat gyakran párviadallal vagy tűzpróbával döntötték el. A lopást akasztással büntették, hiszen a tolvaj szegény ember, akinek az életénél nincs egyebe. A legrettegettebb büntetés a kiközösítés volt, mivel a számkivetettet bárki számonkérés nélkül megölhette, a közösségből kitaszítva nem maradhatott sokáig életben. (hu)
- A vikingek társadalmát a sajátosan fejlődő skandináv feudalizmus jellemezte. Itt Európa más részeitől eltérően nem jött létre erős társadalmi tagozódás. Társadalmi és földrajzi okok miatt nem alakultak ki nagybirtokok, így nem volt igazi nagybirtokos réteg. A hűbéri viszony tulajdonképpen a földbirtokos nagyparasztok és a velük szerződő bérlők között jött létre, hiszen a parasztok viselhettek fegyvert. Sokáig jelen volt a társadalomban a , tehát a víz és a legelő közös használatának rendje. A viking korban a társadalom három részre tagozódott: az urak, a parasztok és a rabszolgák rendjére. A királyt a törzsek vezetői választották maguk közül, és első volt az egyenlők között. Hatalmát a népgyűlés, a szabad emberek gyűlése korlátozta, a törzsek vezetői ellenében semmilyen döntést nem hozhatott. A késői vikingkorban már örökletessé vált a királyi cím, de a népgyűlés szerepe még sokáig fennmaradt. A király után következtek a jarlok, vagyis helytartók, akik gazdaságilag olyan jól álltak, hogy hajót tartottak és saját kíséretük segítségével tudták biztosítani a hatalmukat. A társadalom legszélesebb rétegét a szabad kisbirtokosok alkották. Őket követték a rabszolgák, akiknek helyzete nagyon hasonlított az ókori rabszolgák helyzetére. Az északi országokban a thing nevű intézmény volt a jogrend alapja, amely szabad emberek gyülekezetét jelentette. Minden kerületnek, járásnak megvolt a maga thingje, ahol a szabad, fegyverforgatásra képes felnőtt férfiak tanácskoztak, megvitatták a felmerülő kérdéseket és ítéleteket hoztak. A törvény a szokásjogon alapult, amelyet szájhagyomány alapján örökítettek. Később az országos jellegű döntéseket a landthing nevű nagy gyűléseken hozták meg. A gyilkosságok jóvátételéül teljes összegű pénzváltságot kellett fizetni, felét fizették egy szem kiszúrásáért, negyedét egy fülért és így tovább. Az ítéletek kiszabása után annak érvényt szerezni igen nehéz volt, így a nagy hatalmú családokat nem igen tudták rászorítani a büntetés kifizetésére. A bonyolultabb vitákat gyakran párviadallal vagy tűzpróbával döntötték el. A lopást akasztással büntették, hiszen a tolvaj szegény ember, akinek az életénél nincs egyebe. A legrettegettebb büntetés a kiközösítés volt, mivel a számkivetettet bárki számonkérés nélkül megölhette, a közösségből kitaszítva nem maradhatott sokáig életben. (hu)
|
