Property Value
dbo:abstract
  • A Vile egy amerikai death metal zenekar, mely 1996-ban alakult a kaliforniai Concord városban. Az együttest Colin Davis giáros és Matt "Favor" Faivre basszusgitáros alapította. A formáció egykori Lords of Chaos, Entropy, Sporadic Psychosis és Thanatopsis tagokkal bővült ki. Ma már az eredeti felállásból csak Davis maradt az egyetlen tag. Első demójuk címmel jelent meg 1996-ban, mely három dalt tartalmazott. Ezt egy újabb demó követett a , majd 1999-ben jelent meg debütáló albumuk címmel. Időközben a Listenable kiadótól átszerződtek az Unique Leader-hez, és már itt jelenhetett meg a című nagylemezük 2002-ben. Népszerűségüket növelték a Cannibal Corpse, Cephalic Carnage és a Deeds of Flesh társaságában lebonyolított turnék, melyek egyaránt érintették Európát és az Egyesült Államokat.Utolsó albumuk 2005-ben látott napvilágot címmel. Az albumot a gitáros Colin Davis írta és producelte, mely lemez az együttes elmondása szerint a legérettebb és legemlékezetesebb alkotásuk lett. A korábban is jellemző, technikás death metal mellett black és egyéb extrém metal hatások is felbukkantak a lemezen. Az album az emberiség sorsát befolyásoló háborúkkal és szélsőséges eszmékkel foglalkozik.Következő albumuk munkálatainak, 2009. január 25-én álltak neki, melyet még az év végén szerettek volna kiadni. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 747453 (xsd:integer)
dbo:wikiPageInterLanguageLink
dbo:wikiPageLength
  • 4298 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21859454 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1996 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Vile (hu)
  • Vile (hu)
prop-hu:honlap
  • www.vilestench.com (hu)
  • www.vilestench.com (hu)
prop-hu:kiadó
  • Listenable/Unique Leader (hu)
  • Listenable/Unique Leader (hu)
prop-hu:korábbiTagok
  • Jeff Hughell (hu)
  • Juan Urteaga (hu)
  • Aaron Strong (hu)
  • Jimmy Tkacz (hu)
  • Luke Jaeger (hu)
  • Matt Faivre (hu)
  • Mike Hamilton (hu)
  • Jeff Hughell (hu)
  • Juan Urteaga (hu)
  • Aaron Strong (hu)
  • Jimmy Tkacz (hu)
  • Luke Jaeger (hu)
  • Matt Faivre (hu)
  • Mike Hamilton (hu)
prop-hu:műfajok
prop-hu:ország
  • Concord, Kalifornia, Egyesült Államok (hu)

prop-hu:tagok
  • Colin Davis (hu)
  • Jack Gibson (hu)
  • Tyson Jupin (hu)
  • Colin Davis (hu)
  • Jack Gibson (hu)
  • Tyson Jupin (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Vile (együttes) (hu)
  • Vile (együttes) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Vile (hu)
  • Vile (hu)
is foaf:primaryTopic of