| dbo:abstract
|
- A violino piccolo (olasz, 'apró hegedű') vagy diszkant hegedű olyan – egy kb. negyedes vagy nyolcados hegedű méretével megegyező – vonós hangszer, melynek húrjai egy kvarttal magasabb hangmagasságon szólalnak meg a hegedű hangolásához képest, azaz a jelenlegi brácsa hangolásához képest egy oktávval magasabban. A violino piccolo húrozása tehát: c'-g'-d"-a". Lényeges, hogy a nyak és lengő húrhossz arányai nem a mai, gyerekeknek szánt tanulóhegedűk méretarányaival azonosak. A nyak méreteit a hangszertest hosszához képest, mind hosszban, szélességben és vastagságban is felnőtt kézhez igazították. Az első ilyen hangszer az , 1596 körül keletkezett, de igen korai hangszereket találhatunk még a (1593-ból két darab különböző mérettel), ill. a lipcsei egyetemen. A hangszer a 17. és 18. században élte fénykorát. Abban az időben igen nehéz volt a rendes hegedűn a magas fekvésekben játszani, ezért volt szükség erre a hangszerre. Michael Praetorius Syntagma Musicum lexikonjában azt jövendöli (mivel az ő korában még nem volt neve a hangszernek), hogy a hangszert „…violino –, violetta piccola vagy rebecchino néven fogják illetni.”. Eme jóslata be is vált. Végül hivatalosan 1677-ben javasolta a hangszernek ezt a nevet. Ő, és Daniel Speer is 1697-ben kijelentette, hogy a felső húrt nem tanácsos kétvonalas g fölé hangolni. (hu)
- A violino piccolo (olasz, 'apró hegedű') vagy diszkant hegedű olyan – egy kb. negyedes vagy nyolcados hegedű méretével megegyező – vonós hangszer, melynek húrjai egy kvarttal magasabb hangmagasságon szólalnak meg a hegedű hangolásához képest, azaz a jelenlegi brácsa hangolásához képest egy oktávval magasabban. A violino piccolo húrozása tehát: c'-g'-d"-a". Lényeges, hogy a nyak és lengő húrhossz arányai nem a mai, gyerekeknek szánt tanulóhegedűk méretarányaival azonosak. A nyak méreteit a hangszertest hosszához képest, mind hosszban, szélességben és vastagságban is felnőtt kézhez igazították. Az első ilyen hangszer az , 1596 körül keletkezett, de igen korai hangszereket találhatunk még a (1593-ból két darab különböző mérettel), ill. a lipcsei egyetemen. A hangszer a 17. és 18. században élte fénykorát. Abban az időben igen nehéz volt a rendes hegedűn a magas fekvésekben játszani, ezért volt szükség erre a hangszerre. Michael Praetorius Syntagma Musicum lexikonjában azt jövendöli (mivel az ő korában még nem volt neve a hangszernek), hogy a hangszert „…violino –, violetta piccola vagy rebecchino néven fogják illetni.”. Eme jóslata be is vált. Végül hivatalosan 1677-ben javasolta a hangszernek ezt a nevet. Ő, és Daniel Speer is 1697-ben kijelentette, hogy a felső húrt nem tanácsos kétvonalas g fölé hangolni. (hu)
|
