Property Value
dbo:abstract
  • Visnu (dévanágari írással: विष्णु ) a hinduizmusban Ísvara, az isteni hármasság (trimúrti) egyik alakja. Ő az anyagi teremtés fenntartója és védelmezője. Követői a vaisnavák, akik szerint a legfőbb isten, és számos neve közül némelyik jelentése is ez: „aki mindent áthat, mindenbe behatol”, azaz a Brahman, a végső valóság megtestesítője. Másik ismert neve a Nárájana, amelynek jelentései: * az okozati vizek lakója * az emberiség lakhelye * az ember szívének lakója * az emberiség végső célja Visnu a világ egyensúlyának fenntartása és a jó győzelme érdekében többször is testet öltött. Megtestesülései, az avatárák a világkorszakok kritikus pillanataiban megjelennek és segítik a jót a gonosszal való küzdelmében. Legfontosabb avatárái Ráma és Krisna, a két legjelentősebb hindu eposz, a Rámájana és a Mahábhárata hősei. Mitológiájának kezdetekor a Rigvédában említett nap és fény isteneként még alárendelt szerepet játszott, fejlődése során, istenekkel vívott harcai jutalmául foglalta el helyét a ma ismert hindu pantheonban. Elterjedt mitológiai ábrázolása a kozmikus tejóceánon lebegő, ezerfejű kobraágyán (Sésa a kígyó) fekvő Visnu, akinek köldökéből lótuszvirág nő ki, amelyen az ébredő Brahma, a teremtő kezdi meg munkáját. Visnut többnyire kék színnel, fiatal férfiként, négy karral ábrázolják. Egyik kezében lótuszt tart, utalva a teremtés mítoszára másikban kagylót, amit trombitaként használhat - ez a kozmikus rezgést jelképezi, amiből a létezés kiárad, a harmadikban egy korongot, azaz a pusztító erővel bíró csakrát, a negyedikben buzogányt, a tudás szimbólumát. Házastársa Laksmi, a gazdagság és jószerencse istennője. Járműve Garuda, a madár-ember lény. A hagyomány szerint a Gangesz folyó a lábánál ered, és egyes mitológiai ábrázolásokban a világegyetem központjában álló, az eget tartó oszloppal is azonosítják. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 155032 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 7831 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22702188 (xsd:integer)
prop-hu:alcím
  • Az Édes Abszolút rejtett kincse (hu)
  • Az Édes Abszolút rejtett kincse (hu)
prop-hu:cím
  • Hinduizmus (hu)
  • India története (hu)
  • Bevezetés a Hinduizmusba (hu)
  • Bhagavad-gíta (hu)
  • Indiai regék és mondák (hu)
  • Keleti mitológiák enciklopédiája (hu)
  • Hinduizmus (hu)
  • India története (hu)
  • Bevezetés a Hinduizmusba (hu)
  • Bhagavad-gíta (hu)
  • Indiai regék és mondák (hu)
  • Keleti mitológiák enciklopédiája (hu)
prop-hu:dévanágari
  • विष्णु (hu)
  • विष्णु (hu)
prop-hu:fejezetcím
  • Az odaadás ösvénye (hu)
  • Visnu és hívei (hu)
  • A buddhista és hindu bölcselet (hu)
  • Az odaadás ösvénye (hu)
  • Visnu és hívei (hu)
  • A buddhista és hindu bölcselet (hu)
prop-hu:hely
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:isbn
  • 963943616 (xsd:integer)
  • 9632438248 (xsd:decimal)
  • 9637803866 (xsd:decimal)
  • 9639283045 (xsd:decimal)
  • 9639569771 (xsd:decimal)
prop-hu:kiadó
  • Gloria (hu)
  • Akkord (hu)
  • Móra (hu)
  • Medicina-A tan kapuja buddhista főiskola (hu)
  • Harmónia alapítvány (hu)
  • Bioenergetic (hu)

prop-hu:kép
  • Bhagavan Vishnu.jpg (hu)
  • Bhagavan Vishnu.jpg (hu)
prop-hu:képméret
  • 180 (xsd:integer)
prop-hu:mantra
  • Om Namo Bhagavate Vasudevaya (hu)
  • Om Namo Narayana (hu)
  • Om Namo Bhagavate Vasudevaya (hu)
  • Om Namo Narayana (hu)
prop-hu:oldal
  • 103 (xsd:integer)
  • 371 (xsd:integer)
prop-hu:szerep
  • a vaisnavizmus legfőbb istene, a trimúrti egyik alakja. Az anyagi teremtés fenntartója és védelmezője (hu)

prop-hu:szerző
  • Baktay Ervin (hu)
  • Tenigl-Takács László (hu)
  • Klaus K. Klostermaier (hu)
  • B.R.Sridhara Déva Goszvámi (hu)
  • Vanamali Gunturu (hu)
  • Rachel Storm (hu)
  • Baktay Ervin (hu)
  • Tenigl-Takács László (hu)
  • Klaus K. Klostermaier (hu)
  • B.R.Sridhara Déva Goszvámi (hu)
  • Vanamali Gunturu (hu)
  • Rachel Storm (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 1963 (xsd:integer)
  • 1977 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
prop-hu:ünnep
dct:subject
rdfs:label
  • Visnu (hu)
  • Visnu (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of