Property Value
dbo:abstract
  • A Volturno (régi latin nevén Volturnus) egy folyó Dél-Olaszországban. Az Abruzzói-Appenninekből ered, Rocchetta a Volturno közelében. Délkeleti irányba folyik, majd Caiazzo mellett felveszi a Calore Irpino vizét. Venafróig déli irányba folyik, majd délnyugat felé fordul, áthalad Capuán (idáig hajózható) és Castel Volturno mellett a Tirrén-tengerbe ömlik. A rómaiak Capuánál, a és Via Appia utak találkozásánál hidat emeltek a folyó felett. Stratégiai jelentősége miatt, a torkolatvidékénél i. e. 194-ben a rómaiak egy erődítményt építettek, elsősorban az etruszk Capua kikötőjének ellenőrzésére. 554-ben a során, a bizánciak a folyó partján mértek döntő csapást az északról érkező frankokra. 1347 novemberében, miután minden diplomáciai lehetőséget kihasznált, I. Lajos magyar király haddal indult a Nápolyi Királyság ellen. Egyik alvezére, gróf a hadjárat első csatájában Capua városánál, a Volturno folyó egyik átkelőjénél 1348. január 11-én tönkreverte a Tarantói Lajos által vezetett nápolyi sereget. Az ütközet idején I. Lajos Benevento közelében tartózkodott a főseregével, mivel Gaetano gróf feladata eredetileg csak elterelő hadművelet lett volna, hogy a király vezette fősereg vonulását fedezze. A capuai összeomlás hírére a nápolyi zsoldosok elszöktek Capua városából, amelyet a város parancsnoka, Altavilla gróf kénytelen volt megadni Gaetano grófnak. A csata után néhány nappal előbb I. Johanna nápolyi királynő, majd férje, Tarantói Lajos is elmenekült a királyságból, így az a capuai győzelemmel minden további kardcsapás nélkül a magyar király kezébe került. I. Lajos seregével január 16-án vonult át Capua városán Aversa felé menet. 1860. október 2-án Giuseppe Garibaldi csapatai a volturnói csatában döntő vereséget mértek Két Szicília Királyságának hadseregére elfoglalva Capuát. A második világháborúban a visszavonuló német csapatok a Volturno folyó mentén alakították ki egyik védvonalukat. (hu)

dbo:percentageOfAreaWater
  • 82.099998 (xsd:float)
dbo:riverMouth
dbo:source
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 229652 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3292 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22470575 (xsd:integer)
prop-hu:adminisztratívEgységNeve
prop-hu:adminisztratívEgységTípusa
  • Megyék (hu)
  • Régiók (hu)
  • Megyék (hu)
  • Régiók (hu)
prop-hu:forrás
prop-hu:forrásszint
  • 680 (xsd:integer)
prop-hu:hossz
  • 175 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Volturno-Bridge.JPG (hu)
  • Volturno-Bridge.JPG (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Híd Capuában (hu)
  • Híd Capuában (hu)
prop-hu:név
  • Volturno (hu)
  • Volturno (hu)
prop-hu:terület
  • 5558 (xsd:integer)
prop-hu:torkolat
  • Tirrén-tenger (hu)
  • Tirrén-tenger (hu)
prop-hu:térkép
  • Volturno River Route.jpg (hu)
  • Volturno River Route.jpg (hu)
prop-hu:vízhozam
  • 82.100000 (xsd:double)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Volturno (hu)
  • Volturno (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Volturno (hu)
  • Volturno (hu)
is dbo:riverMouth of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:torkolat of
is foaf:primaryTopic of