Property Value
dbo:abstract
  • 1969 novemberében jelent meg a Jefferson Airplane hatodik albuma, a Volunteers. Megjelenése idején komoly vitákat kavart a dalok háborúellenes szövegei miatt. Eredeti címe Volunteers of Amerika (Amerika önkéntesei) lett volna, de az nyomására végül elvetették az ötletet. Ez volt az együttes első albuma, amit az akkor újonnan épült vettek fel. A felvételeken részt vevő külsős zenészek között volt zongorista, Jerry Garcia, aki pedálos steelgitáron játszott, valamint David Crosby és is. A Volunteers volt az egyik első album, amit egy 16 sávos keverőpulton rögzítettek. A hátsó borítón látható a felvételekhez használt MM-1000 típusú, 16 sávos felvevő, amit az gyártott. Az albumot sokan a háborúellenes, anarchista felhangokkal rendelkező hippi filozófia sztereotípiájának tartják. A The Farm és az Eskimo Blue Day című dal a hippi gondolkodásmódra jellemző közösségi, természeti és ökológiai témákat is megemlíti. A címadó dalt egy Volunteers of America feliratú szemétszállító ihlette, ami egy reggelen Marty Balint ébresztette fel. Még nagyobb vitát kavart néhány dalszöveg, például az „up against the wall, motherfucker” a című dalban, vagy az Eskimo Blue Dayben többször is elhangzó shit szó. Zeneileg az album középpontjában Jorma Kaukonen gitárszólói és Nicky Hopkins egyedülálló zongorajátéka állnak. Ez volt az Airplane utolsó albuma, melyet Marty Balinnel és vettek fel (akik azonban még közreműködtek az 1970-ben megjelent Have You Seen the Saucers? című dalban). A Volunteers után az együttes két évig nem jelentkezett új dalokat tartalmazó albummal. és Jorma Kaukonen egyre többet foglalkozott Hot Tuna nevű együttesével, Paul Kantnernek és Grace Slicknek pedig 1971-ben gyermeke született. Bár az album 1969 végén jelent meg, a borítón látható kép 1967-ben, a Martha című dalhoz tartozó promóciós film forgatásán készült. 1973-ban az albumnak egy újrakevert kvadrofon hangzású változata is megjelent. Ez bakelitlemezen, orsós és 8 sávos magnószalagon volt kapható. A kvadrofon keverés több helyen is eltér a sztereó változattól. Az 1992-es Jefferson Airplane Loves You című válogatásalbumra néhány dal felkerült a kvadrofon változatról, ám ezek már csak két hangsávval rendelkeztek. A 2004-es új kiadáson öt dal hallható az együttes 1969-es, tartott hálaadásnapi koncertjéről. Az albumot 2003-ban a Rolling Stone Minden idők 500 legjobb albumát felsoroló listáján a 370. helyre sorolták. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:review
  • http://www.robertchristgau.com/get_artist.php%3Fname=jefferson+airplane
  • http://www.allmusic.com/album/r69120
  • http://www.rollingstone.com/artists/jeffersonairplane/albums/album/239010/review/6067875/volunteers
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Volunteers (hu)
  • (hu)
  • Volunteers (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 306492 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6314 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22855342 (xsd:integer)
prop-hu:aktuálisAlbum
  • Volunteers (hu)
  • Volunteers (hu)
prop-hu:aktuálisElőadó
prop-hu:aktuálisHelyezés
  • 370 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Volunteers (hu)
  • Volunteers (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • Bless Its Pointed Little Head (hu)
  • (hu)
  • Bless Its Pointed Little Head (hu)
prop-hu:előzőCím
prop-hu:előzőElőadó
prop-hu:előzőHelyezés
  • 369 (xsd:integer)
prop-hu:felvételek
prop-hu:hossz
  • 44 (xsd:integer)
  • 69 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • Volunteers (hu)
  • (hu)
  • Volunteers (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kritikák
  • * Allmusic 4/5 link * Rolling Stone link * Robert Christgau link (hu)

prop-hu:következő
  • (hu)
  • The Worst of Jefferson Airplane (hu)
  • (hu)
  • The Worst of Jefferson Airplane (hu)
prop-hu:következőCím
prop-hu:következőElőadó
prop-hu:következőHelyezés
  • 371 (xsd:integer)
prop-hu:megjelent
  • 1969 (xsd:integer)
prop-hu:producer
prop-hu:stílus
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Volunteers (hu)
  • Volunteers (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is prop-hu:következőCím of
is foaf:primaryTopic of