Property Value
dbo:abstract
  • A Vuk 1981-ben bemutatott magyar rajzfilm, amely Fekete István azonos című regényéből készült. Az animációs játékfilm rendezője Dargay Attila, producerei Budai György és Imre István. Forgatókönyvét Dargay Attila, Imre István és Tarbay Ede írták. Zenéjét Wolf Péter szerezte. A tévé- és mozifilm a Pannónia Filmstúdió gyártásában készült, a MOKÉP forgalmazásában jelent meg. Műfaja drámai kalandfilm. A címszereplő Vuk, a kis róka. Először 1981. április 18. és 21. között vetítették le négy rövidebb részben a televízióban, egy hosszabb egész estés filmként pedig 1981. december 10-én mutatták be a mozikban. A rajzfilm története nagy vonalakban követi a regény történetét, néhol egyszerűsítve, máshol vidám jelenetekkel és motívumokkal kiegészítve azt. A Macskafogó (1986) mellett ez az egyik legszélesebb körben ismert és elismert magyar „rajzfilm-klasszikus”. A történetből készült hosszú filmváltozat és négy epizódos sorozatváltozat is, minimális különbségekkel. A rajzfilmnek 2008. április 17-ére készült el a folytatása, a Kis Vuk című 3D-s számítógépes animációs film, Gát György és rendezésében. A rajzfilmet digitális változatban újították fel, amely 2017. június 22-én volt látható a mozikban. A felújításhoz kapcsolódóan az Uránia Nemzeti Filmszínházban tematikus Vuk-napot tartottak (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 65549 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 18480 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23465957 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Vuk (film) (hu)
  • Vuk (film) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of