Property Value
dbo:abstract
  • Vízkereszt, epifánia (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése) vagy háromkirályok az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe: * a napkeleti bölcsek imádása (és korábban, a karácsony ünnepének kialakulása előtt Jézus születése); * Jézus megkeresztelkedése a Jordánban; * Jézus első csodája (a víz borrá változtatása) a . Ezek közül később keleten Jézus keresztsége lett hangsúlyos (erre emlékeztet a vízszentelés), nyugaton pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe – olyannyira, hogy a római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta csak ezt ünnepli vízkeresztkor, a többit más napokra helyezték át. A római katolikus egyházban főszabályként január 6-án ünneplik. Az ónaptárat használó keleti keresztény egyházak a Gergely-naptár szerinti január 19-én tartják, mivel a Julianus-naptár jelenleg 13 nap késésben van a Gergely-naptárhoz képest. A katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától, a karácsony előestéjétől a vízkeresztet követő vasárnapig tart. Vízkereszt a farsang kezdete. Az ünnephez számos népszokás kötődik; ezek közül ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 64728 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 16033 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23615405 (xsd:integer)
prop-hu:accessdate
  • 20150106 (xsd:integer)
prop-hu:alternatívNeve
  • epifánia, (hu)
  • háromkirályok (hu)
  • epifánia, (hu)
  • háromkirályok (hu)
prop-hu:author
prop-hu:format
  • pdf (hu)
  • pdf (hu)
prop-hu:hivatalosNeve
  • Epiphania Domini, (hu)
  • az Úr megjelenése (hu)
  • Epiphania Domini, (hu)
  • az Úr megjelenése (hu)
prop-hu:jelentése
  • a napkeleti bölcsek látogatása a kis Jézusnál; (hu)
  • Jézus első csodája a kánai menyegzőn (hu)
  • Jézus megkeresztelkedése a Jordán vizében; (hu)

prop-hu:keresztény
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:kép
  • Adoracao dos magos de Vicente Gil.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • A napkeleti bölcsek hódolata (hu)
  • A napkeleti bölcsek hódolata (hu)
prop-hu:language
  • angol (hu)
  • angol (hu)
prop-hu:title
  • Universal Norms on the Liturgical Year and the General Roman Calendar (hu)

prop-hu:típus
  • keresztény (hu)
  • keresztény (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:ünneplik
  • január 19. (hu)
  • január 6. (hu)
  • január 19. (hu)
  • január 6. (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Vízkereszt (hu)
  • Vízkereszt (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:kapcsolódóÜnnep of
is foaf:primaryTopic of