Property Value
dbo:abstract
  • A Vörös Csepel egy kommunista induló, amely a munkásságnak (a címben is szereplő csepeliek mellett az angyalföldi és a vidéki munkásságnak is) ad programot. Dallama a német dallamából való. A zenét Hanns Eisler szerezte, szövegét Hidas Antal írta. Hidas Antal így írta le a dal keletkezésének körülményeit a csepeli "elvtársakhoz" írt 1971-es levelében: "Kedves Csepeli Elvtársak! Önök az kérdezték tőlem: mikor és hol írtam a Vörös Csepel indulót? Elmondom. 1931. december 31. Megvolt, mint máskor a vacsora. Újévet akkor még – Moszkvában – mi nem ünnepeltünk. Szilveszter estét nem tartottunk. Vacsora közben az „otthoniakról” beszélgettünk. Arról, hogy Budapest Székesfőváros Tanácsa plakátokon ötszáz munkás felvételét hirdette – havat lapátolni, és tizenötezren jelentkeztek. Közöttük: munkanélküli orvosok, mérnökök, tanárok, hivatalnokok. Egy pengő napszámért. A szó, hogy „gazdasági világválság” már úgy hangzott, mint középkorban a fekete himlő vagy kolera-járvány. Vacsora után Kun Béla leült az íróasztalhoz dolgozni. Búcsúztunk. Ágnessel elindultunk a Pjatnickaja utcába. Ott laktunk Mihail Romm filmrendezőnél, akinek lakásából egy kis szoba nekünk jutott. Hogy kezet fogtunk, Kun Béla hirtelen azt mondta: - Írjon egy indulót, de sürgősen. Valaki a napokban hazautazik. Illegális pártember. Itt megtanulja az indulót, és a fejében elviszi Magyarországba. - Igen, igen – mondtam én – De ki zenésíti meg? - Az igaz – szólt ő kedvetlenül, amivel engem még inkább megoldásra ingerelt. Ezt mondtam egy kis gondolkodás után: - Tudom már, hogyan .. Tavaly, amikor a harkovi íróvilágkongresszus után Don-vidékre utaztunk, Hans Marchwitza megtanított a Roter Wedding indulóra. Ismeri …? Annak a zenéjére csinálom majd. Helyes? - Helyes! – mondta Kun Béla. , és a szeme úgy kezdett csillogni, ahogy azt másnál sohasem láttam. - De , egyet kérek, hogy minden magyar dolgozóhoz szóljon az induló. Én szeretem a maga régi Harcban nem szabad megállni szövegét, de most … hogy is mondjam: a valósághoz tapadóbbat írjon. Legyen abban a Csepel is, meg a Váci út is, a Dunántúl, az Alföld … - Mást nem mondok. A többit azt maga tudja… Hazamentünk, nyugtalan voltam. „Nem halasztom, még ma megpróbálom.” – gondoltam. Ágnest megkértem, feküdjön le, aludjon. Én az íróasztalhoz ültem. Tíz óra lehetett, este. Először hátra-hátra néztem: Ágnes elaludt. Rendben van. Kezdjük Éjfél előtt pár perccel megvolt az induló. Fölébresztettem Ágnest. Elénekeltem neki. Először – éreztem – nem tudott valóban odafigyelni. Újra elénekeltem. - Telefonáljak apádnak? Gondolom, még nem alszik. Azt mondta, ma sok a munkája, későn fekszik le. Kimentem az előszobába. Ott van a közös telefon. 4-57-59 - Ne haragudjon, Kun elvtárs, de kész az induló. És énekelni kezdtem. Amikor a refrénhez értem, hogy Vörös Csepel, zúgjon a hangod, Ágnes kijött az előszobába és odavágta: - Csendesebben. A Rommék már alszanak…. … És futott a dal a Pjatnyickaja utcából a Vozdvizsenka utcába, telefon vezetéken, a Vörös Téren át: Magyarországról, Magyarországnak. 1971. március 7-én Hidas Antal" (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 91839 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6847 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21949339 (xsd:integer)
prop-hu:ann
  • 1959 (xsd:integer)
  • 1960 (xsd:integer)
  • 1977 (xsd:integer)
prop-hu:ass
  • Vágó Ernő (hu)
  • Közreadó: Juhász Frigyes (hu)
  • Reviczky Béla (hu)
  • Összeállította: Aczél Zsuzsa (hu)
  • Vágó Ernő (hu)
  • Közreadó: Juhász Frigyes (hu)
  • Reviczky Béla (hu)
  • Összeállította: Aczél Zsuzsa (hu)
prop-hu:loc
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:misc
  • 68 (xsd:integer)
prop-hu:pag
  • 15 (xsd:integer)
  • 44 (xsd:integer)
  • 62 (xsd:integer)
prop-hu:red
  • Zeneműkiadó (hu)
  • Editio Musica (hu)
  • Rózsavölgyi és Társa (hu)
  • Zeneműkiadó (hu)
  • Editio Musica (hu)
  • Rózsavölgyi és Társa (hu)
prop-hu:subtit
  • A nemzetközi munkásmozgalom dalaiból (hu)
  • Egy évszázad mozgalmi dalai (hu)

prop-hu:tit
  • 111 (xsd:integer)
  • Fel, vörösök, proletárok! (hu)
  • Best of Communism (hu)
  • Szálljon az ének (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Vörös Csepel (hu)
  • Vörös Csepel (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of