Property Value
dbo:abstract
  • A FAHRAFELD, RAXALPE, LEOBERSDORF és FELIXDORF gőzmozdonyok a Bécs-Győr Vasút (WRB) személyvonati gőzmozdonysorozata volt. 1846-ban készítette az első osztrák háromcsatlós mozdonyokat a Bécsújhely–Gloggnitz közötti 7 ‰ „hegyiszakasz”-ra. A két mozdony a FAHRAFELD és a RAXALPE voltak. Ezeket követte a LEOBERSDORF és a FELIXDORF a WRB, később a StEG Mozdonygyárából. A mozdonyok külső hengeresek, ám belsővezérlésűek voltak. A második és a harmadik tengelynek laprugóinak felfüggesztése himbával volt összekötve a kedvezőbb teherelosztás érdekében. A kísérletképp beépített fáradt gőz előmelegítő nem vált be, később azonban ismét beépítették. A gőztér alá volt méretezve, ezért a kazán túl sok vizet fogyasztott. A mozdony az említett „hegyiszakaszon” 300 t tudott továbbítani, de az 1854-ben megnyitott semmeringi vasúton csak 90 tonnát.A négy mozdony az SStB-től az Déli Vasúthoz átkerülve a 27 sorozatba lett sorolva és a 797-800 pályaszámokat kapta. Végül a Déli Vasút magyar pályaszakaszaira lettek telepítve. Így 1861-ben Nagykanizsára voltak állomásítva, majd nyomuk veszett. Az eltűnésükről fennmaradt egy történet, amely nem bizonyítható egyértelműen. Lehetséges, hogy az olasz-déltiroli hálózatra lettek áthelyezve. E feltételezés szerint ekkor átnevezték őket MARCO POLO, SCALIGERO, BERICO és POLENI nevekre és ezután Lombardisch-venetianische Ferdinands-Bahn (LVF) Marco Polo - Poleni név alatt találjuk őket. Végezetül: a FAHRAFELD név község nevéből ered. Ez a kis helység a WRB hálózatától meglehetősen távol esik és a helyet érintő (németül Niederösterreichische Südwestbahn) csak 1877-ben nyitották meg. Az elnevezés oka, hogy Sina György bárónak – akinek családja révén fontos érdemei voltak a monarchia vasútépítésének finanszírozásában – abban az időben Fahrafeld községben is voltak birtokai. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 772336 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3476 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22870636 (xsd:integer)
prop-hu:csőfűtőfelület
  • 109.0
prop-hu:dugattyúLökethossza
  • 579.0
prop-hu:editor
  • Lányi Ernő (hu)
  • Lányi Ernő (hu)
prop-hu:gőznyomás
  • 4.9
prop-hu:hajtókerékÁtmérő
  • 1422.0
prop-hu:hengerekÁtmérője
  • 421.0
prop-hu:id
  • . (hu)
  • . (hu)
prop-hu:jelleg
  • C n2 (hu)
  • C n2 (hu)
prop-hu:kép
  • SB 798.jpg (hu)
  • SB 798.jpg (hu)
prop-hu:location
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:magasság
  • 4300.0
prop-hu:nyomtávolság
  • 1435.0
prop-hu:publisher
  • Közlekedési Dokumentációs Vállalat (hu)

prop-hu:pályaszám
  • SB/DV 797-800 (hu)
  • SB/DV 797-800 (hu)
prop-hu:sorozatszám
  • SB 27 , 23 (hu)
  • SStB „FAHRAFELD“ - „FELIXDORF“ (hu)
  • WRB „FAHRAFELD“ - „FELIXDORF“ (hu)
  • SB 27 , 23 (hu)
  • SStB „FAHRAFELD“ - „FELIXDORF“ (hu)
  • WRB „FAHRAFELD“ - „FELIXDORF“ (hu)
prop-hu:szolgálatiTömeg
  • 27.400000 (xsd:double)
prop-hu:tapadásiTömeg
  • 27.400000 (xsd:double)
prop-hu:title
  • Nagyvasúti Vontatójárművek Magyarországon (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1985 (xsd:integer)
prop-hu:ütközőkKözöttiHossz
  • 7960 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • WRB Fahrafeld–Felixdorf (hu)
  • WRB Fahrafeld–Felixdorf (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of