Property Value
dbo:abstract
  • A walchereni hadjárat egy sikertelen brit expedíció volt Hollandiában 1809-ben, azzal a céllal, hogy egy frontot nyissanak az osztrák birodalom megsegítésére az ötödik koalíciós háború idején. Körülbelül 40 000 katona, 15 000 ló, tábori tüzérséggel és két ostromjárművel kelt át az Északi-tengeren és szállt partra Walcherennél július 30-án. Ez volt az év legnagyobb brit expedíciója, a nagyobb, mint a portugál félszigeten harcoló brit erő. A hadjáratban csak kis harcokra került sor, de súlyos veszteségeket okozott az a betegség, amit népnyelven „Walcheren-láz”-nak neveztek. Több mint 4000 brit katona halt meg (ebből csak 106 csatában), valamint a többit visszavonták 1809. december 9-én. A hadjárat elsődleges célja az volt, hogy megsemmisítse a francia flottát, de a -nál tervezett invázió enyhítene a keményen szorongatott osztrákokon is. Azonban a wagrami csata már a hadjárat megkezdése előtt lezajlott, és az osztrákok már elveszítették a háborút. A szárazföldi erőket , Chatham második earl-je vezette, míg a haditengerészetet irányította. Első lépésként, a britek elfoglaltak a Schelde folyó torkolatában egy mocsaras szigetet Walcherennél , valamint a szigetet (mindkettő a mai Hollandia területén található). A brit csapatok hamar elkezdtek szenvedni a maláriától, egy hónapon belül több mint 8 000 esetben fordult elő lázas megbetegedés. Az egészségügyi rendelkezések elégtelennek bizonyultak, annak ellenére, hogy egy francia megszálló erő 80%-át elveszítette néhány évvel korábban, a betegség miatt. A francia és szövetséges holland erők parancsnoka Jean-Baptiste Bernadotte tábornok volt, aki éppen kegyvesztett lett a wagrami csatában elkövetett parancsszegése miatt. Miután Napóleon elbocsátotta a Grande Armée-ből, Bernadotte visszatért Párizsba, ahonnan a Miniszterek Tanácsa elküldte Hollandia védelmére. Ő megfelelő parancsnok volt a posztra, és bár a britek augusztus 15-én elfoglalták Flushinget és a környező városokat, már Antwerpenbe rendelte a francia flottát és nagymértékben megerősítette a várost. A fő célt a britek nem érhették el, az expedíciót lefújták szeptember elején. Mintegy 12 000 katona tartózkodott Walcherenben, de októberben csak 5500 volt alkalmas szolgálatra. A brit kormány csaknem 8 millió font sterlinget költött a hadjáratra. Összesen 4000 katona halt meg a hadjárat során, még 1810 februárjában hadseregük még mindig csaknem 12 000 beteget számlált, és sokan mások is folyamatosan legyengültek. Ezeket küldték aztán a félszigeti háborúba, hogy csatlakozzanak Wellington herceg hadseregéhez, ez okozta aztán az ottani beteglisták megduplázódását. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 465345 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4645 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23298506 (xsd:integer)
prop-hu:author
  • J. Tarle (hu)
  • J. Tarle (hu)
prop-hu:dátum
  • 1809 (xsd:integer)
prop-hu:eredmény
  • francia győzelem (hu)
  • francia győzelem (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:konfliktus
  • Walchereni hadjárat (hu)
  • Walchereni hadjárat (hu)
prop-hu:kontextus
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:parancsnok
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Gondolat Kiadó (hu)
  • Gondolat Kiadó (hu)
prop-hu:title
  • Napóleon (hu)
  • Napóleon (hu)
prop-hu:támadó
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:veszteségek
  • halott, sebesült vagy fogoly + beteg (hu)

prop-hu:védekező
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1961 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Walchereni hadjárat (hu)
  • Walchereni hadjárat (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of