Property Value
dbo:Work/runtime
  • 43.63333333333333
dbo:abstract
  • A U2 1983-ban War címen megjelent harmadik albuma az első, ami politikai témákat nyíltan felvállaló dalokat is tartalmaz, s ezzel meglehetősen nagy váltást jelent az első két album spirituális-vallásos hangvételétől. Ennek megfelelően hangzása is nyersebb, a dobok sokkal erőteljesebben hangzanak rajta, a gitár viszont kissé háttérbe szorul. Ez volt a U2 első albuma, mely a brit slágerlista élére került (Michael Jackson Thriller-ét leszorítva onnan. A lemez dalai közül koncerteken csak hetet játszottak, közülük az egyiket, a Like a Song…-ot csupán egy alkalommal. A 40 – mely gyakran koncertjeik záró darabja – az utoljára elkészült dal volt. Szövege a 40. zsoltár, a refrén pedig a 6. zsoltár parafrázisa. Bono így mesélt a keletkezéséről: 10 percig tartott megírni a dalt, 10 perc volt, míg felvettük, újabb 10 perc, míg összeraktuk, és még 10 perc volt a keverés – de ennek semmi köze a címéhez." Ebben a számban The Edge és Adam Clayton hangszert cseréltek, állítólag azért, mert a gitáros írta meg a basszust. A koncerteken is fordított felállásban szokták játszani, sőt helyet is cserélnek a színpadon. Ugyanebben az évben jelent meg az Under a Blood Red Sky (a cím a New Year's Day egyik sorából származik), amely az album turnéjának elő felvételeit tartalmazza. Az album szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:review
  • http://www.allmusic.com/album/r168664
dbo:runtime
  • 2618.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • War (hu)
  • (hu)
  • War (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 18484 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4495 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23874779 (xsd:integer)
prop-hu:borító
  • U2 - War .png (hu)
  • U2 - War .png (hu)
prop-hu:cím
  • War (hu)
  • War (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • (hu)
  • October (hu)
  • (hu)
  • October (hu)
prop-hu:felvételek
prop-hu:headline
  • Első oldal (hu)
  • Második oldal (hu)
  • Első oldal (hu)
  • Második oldal (hu)
prop-hu:hossz
  • 2618.0
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • War (hu)
  • (hu)
  • War (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kritikák
  • * Allmusic link (hu)
  • * Allmusic link (hu)
prop-hu:következő
  • (hu)
  • Under a Blood Red Sky (hu)
  • (hu)
  • Under a Blood Red Sky (hu)
prop-hu:length
  • 155.0
  • 190.0
  • 220.0
  • 226.0
  • 254.0
  • 334.0
  • 243.0
  • 280.0
  • 335.0
  • 286.0
prop-hu:megjelent
  • 1983 (xsd:integer)
prop-hu:producer
prop-hu:stílus
prop-hu:szélesség
  • 65.0
prop-hu:title
  • 40 (xsd:integer)
  • Red Light (hu)
  • Surrender (hu)
  • Seconds (hu)
  • Drowning Man (hu)
  • New Year's Day (hu)
  • Like a Song... (hu)
  • Sunday Bloody Sunday (hu)
  • The Refugee (hu)
  • Two Hearts Beat As One (hu)
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:writer
  • U2 (hu)
  • U2 (hu)
prop-hu:writingCredits
  • yes (hu)
  • yes (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • War (album) (hu)
  • War (album) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is foaf:primaryTopic of