Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A Warren-jelentés a John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke ellen elkövetett halálos merénylet körülményeit kivizsgáló bizottság jelentése. A „Kennedy elnök meggyilkolását kivizsgáló elnöki bizottság”, nem hivatalos nevén a „Warren-bizottság” 1963. november 29-én alakult meg Lyndon B. Johnson frissen felesküdött elnök, Kennedy volt alelnöke általi felkérésre. A bizottság feladata John F. Kennedy halálának kivizsgálása volt. A bizottság megkapta a képviselőház és a szenátus közös felhatalmazását, hogy tanúkat idézzen maga elé és hallgasson meg, és a bizonyítékok alapján készítse el jelentését az 1963. november 22-én a texasi Dallas-ban végrehajtott merénylettel kapcsolatban.A bizottság 889 oldalas jelentését 1964. szeptember 24-én adta át Johnson elnöknek, amit három nappal később nyilvánosság tettek. A végkövetkeztetés az volt, hogy Lee Harvey Oswald egymaga ölte meg Kennedy-t és sebesítette meg texasi kormányzót, illetve Jack Ruby szintén társak nélkül ölte meg Oswaldot két nappal a merénylet után. A bizottság által összeállított anyag azóta is vita tárgya, melynek alátámasztására és cáfolására is tettek kísérletet a későbbi tényfeltáró munkák. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 41558 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:authorlink
|
- Vincent Bugliosi (hu)
- Vincent Bugliosi (hu)
|
prop-hu:first
|
- Hans (hu)
- Mark (hu)
- Henry (hu)
- Vincent (hu)
- György (hu)
- James F. (hu)
- Anatolij (hu)
- Sylvan (hu)
- Hans (hu)
- Mark (hu)
- Henry (hu)
- Vincent (hu)
- György (hu)
- James F. (hu)
- Anatolij (hu)
- Sylvan (hu)
|
prop-hu:isbn
| |
prop-hu:language
|
- angol (hu)
- magyar (hu)
- angol (hu)
- magyar (hu)
|
prop-hu:last
|
- Fox (hu)
- Hurt (hu)
- Lane (hu)
- Bugliosi (hu)
- Fixx (hu)
- Gimes (hu)
- Gromiko (hu)
- Habe (hu)
- Fox (hu)
- Hurt (hu)
- Lane (hu)
- Bugliosi (hu)
- Fixx (hu)
- Gimes (hu)
- Gromiko (hu)
- Habe (hu)
|
prop-hu:location
|
- New York, NY (hu)
- New York, NY (hu)
|
prop-hu:publisher
|
- Európa Könyvkiadó (hu)
- Kossuth Könyvkiadó (hu)
- Gondolat Kiadó (hu)
- Magvető kiadó (hu)
- Ayer Co. Publishing, (hu)
- Holt, Rinehart, and Winston (hu)
- Minerva Könyvkiadó (hu)
- W.W. Norton & Company, Inc. (hu)
- Európa Könyvkiadó (hu)
- Kossuth Könyvkiadó (hu)
- Gondolat Kiadó (hu)
- Magvető kiadó (hu)
- Ayer Co. Publishing, (hu)
- Holt, Rinehart, and Winston (hu)
- Minerva Könyvkiadó (hu)
- W.W. Norton & Company, Inc. (hu)
|
prop-hu:title
|
- The Great Contemporary Issues: The Mass Media and Politics (hu)
- A Kennedy gyilkosság rejtelmei (hu)
- A szálak összefutnak (hu)
- Elsietett ítélet (hu)
- Halál Texasban (hu)
- Kennedy elnök 1036 napja (hu)
- Reasonable Doubt: An Investigation into the Assassination of John F. Kennedy (hu)
- Reclaiming History: The Assassination of President John F. Kennedy (hu)

prop-hu:url
|
- https://archive.org/details/massmediapolitic0000fixx| year=1972 (hu)
- https://archive.org/details/reasonabledoubti0000hurt| location=New York (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:year
|
- 1964 (xsd:integer)
- 1966 (xsd:integer)
- 1967 (xsd:integer)
- 1969 (xsd:integer)
- 1970 (xsd:integer)
- 1985 (xsd:integer)
- 2007 (xsd:integer)
|
dct:subject
| |
rdfs:label
|
- Warren-jelentés (hu)
- Warren-jelentés (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
is foaf:primaryTopic
of | |