Property Value
dbo:Work/runtime
  • 2.0166666666666666
dbo:abstract
  • A We Will Rock You az első dal a brit Queen rockegyüttes 1977-es News of the World albumáról. A szerzője Brian May gitáros volt. Az inspirációt koncerten velük együtt éneklő rajongók adták, ennek hatására akart kifejezetten olyan dalt írni, amelyet a közönség is könnyedén el tud énekelni velük. 1977. október 7-én kislemezen is megjelent, a „We Are the Champions” B oldalán (egyes országokban, így Amerikában is dupla A oldalas kislemezként). Ez volt az együttes első nemzetközi sikere, Amerikában is az addigi legjobb, negyedik helyezést érte el. Az alapját jellegzetes két dobbantás és egy taps adja, ehhez társul az egyéb kíséret nélküli ének, a végén pedig egy könnyen felismerhető gitárszóló hallható. Létezett a dalnak egy kevésbé ismert változata, amelyet végig hangszereltek, és gyorsabban adtak elő. A szöveg jelentéséről May keveset mondott, nyilatkozatai szerint egy ember élettörténetét meséli el. A dalt jellemzően a koncertjeik végén adták elő, megjelenésétől kezdve minden turnéjukon játszották. A gyors változatot csak az 1970-es években játszották. Egyike az együttes legismertebb és legjellegzetesebb dalainak, több az együttessel kapcsolatos kiadvány és rendezvény nevét megihlette. A maga idejében vegyesen fogadták a kritikusok, a bírálói szerint a Queen a felsőbbrendűségét szerette volna kifejezni vele. Napjainkban a legtöbben elismerik a jelentőségét, és a rocktörténet legjobb dalai közt tartják számon. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:producer
dbo:recordLabel
dbo:runtime
  • 121.000000 (xsd:double)
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • We Will Rock You (hu)
  • (hu)
  • We Will Rock You (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 99073 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 35549 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23146049 (xsd:integer)
prop-hu:albumon
prop-hu:bOldal
prop-hu:borító
  • Wearethechampions.jpg (hu)
  • Wearethechampions.jpg (hu)
prop-hu:cím
  • We Will Rock You (hu)
  • We Will Rock You (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
  • Queen’s First EP (hu)
  • Queen’s First EP (hu)
prop-hu:felvételek
  • 1977 (xsd:integer)
  • Basing Street Studios, Wessex Sound Studios, London, Anglia (hu)
prop-hu:formátum
  • 12.0
prop-hu:fájlnév
  • We Will Rock You.ogg (hu)
  • We Will Rock You.ogg (hu)
prop-hu:hossz
  • 121.0
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • We Are the Champions/We Will Rock You (hu)

prop-hu:kiadó
prop-hu:következő
prop-hu:megjelent
  • 1977 (xsd:integer)
prop-hu:producer
  • Queen, Mike Stone (hu)
  • Queen, Mike Stone (hu)
prop-hu:stílus
prop-hu:szerzők
prop-hu:szöveg
  • A dal első versszaka. Megfigyelhető a folyamatos „dobbantás–dobbantás–taps”, a dal végéig ez az egyetlen kíséret az ének mögött. (hu)

prop-hu:típus
prop-hu:videoklip
  • www.youtube.com/watch?v=-tJYN-eG1zk (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • We Will Rock You (dal) (hu)
  • We Will Rock You (dal) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:bOldal of
is prop-hu:kislemez of
is prop-hu:title of
is foaf:primaryTopic of