Property Value
dbo:abstract
  • A Westlife egy írországi fiúegyüttes, amely 1998. július 3-án jött létre. Jelenlegi tagjai , , Mark Feehily és Shane Filan. 1998 és 2004 között volt az együttes tagja. Az egyetlen olyan csapat, melynek az első évben 7 száma is slágerlista-vezető volt, továbbá negyvenmillió darab lemezt adtak el világszerte. Simon Cowell volt a fő alapító, de később Louis Walsh menedzselte a srácokat. 2008-ban a Westlife volt a kilencedik leggazdagabb híresség Írországban a 30 év alattiak körében, egyébként pedig a tizennegyedik. 14 folyamatos listavezető slágerük volt az Egyesült Királyságban, ami a harmadik legeredményesebb siker az országban. Ezzel olyanokat előztek meg, mint például Elvis vagy a Beatles. Mindezek mellett számos elismerést és díjat is bezsebeltek. 2004-ben Brian McFadden elhagyta a csapatot, amely ezután négyesben folytatta az éneklést. 2011. október 19-én jelentették be visszavonulásukat. Utolsó koncertjük 2012. június 23-án volt, a dublini Croke Park stadionban. 2018. október 3-án videóüzenetben jelentették be visszatérésüket. Az együttes megalakulásának 20. évfordulóját megünnepelve 2019-ben új album jelenik meg, és turnéra is készülnek. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 125142 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6212 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22725018 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1998 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Westlife (hu)
  • Westlife (hu)
prop-hu:honlap
  • www.westlife.com (hu)
  • www.westlife.com (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kép
  • Westlife_2011_2.jpg (hu)
  • Westlife_2011_2.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Balról jobbra: Shane, Kian, Nicky és Mark (hu)

prop-hu:műfajok
prop-hu:ország
  • Sligo, illetve Dublin (hu)
  • Sligo, illetve Dublin (hu)
prop-hu:tagok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Westlife (hu)
  • Westlife (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Westlife (hu)
  • Westlife (hu)
is dbo:artist of
is dbo:associate of
is dbo:associatedBand of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:együttes of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:extra of
is prop-hu:kapcsolódóElőadók of
is prop-hu:meghívottElőadók of
is prop-hu:tagok of
is foaf:primaryTopic of