Property Value
dbo:abstract
  • William Marrion Branham (Cumbarland megye, Kentucky, 1909. április 6. – Amarillo, Texas, 1965. december 24.) keresztény lelkipásztor volt, általában a második világháború utáni gyógyító mozgalom alapítójaként hivatkoznak rá. Szolgálataira jellemző volt, hogy a jelenlévő ismeretlen betegnek megmondta a nevét, honnan jött és milyen betegségben szenved. Összejövetelei során számtalanszor gyógyultak meg emberek súlyos és halálos betegségekből mint például rák, TBC és fehérvérűség.A pünkösdi kereszténység örömmel fogadta eveangelizáló és gyógyító szolgálatát. Voltak akik prófétának tartották, néhányan pedig a természetfeletti megnyilvánulásokat látva még magasabb pozíciót is tulajdonítottak neki, habár ő ezt elutasította. Saját magát leginkább egyszerű szolgáló "testvérnek" tekintette, de hangsúlyozta szolgálatában az isteni elhivatottságát.Hitte, hogy a keresztényeknek szükséges visszatérni az eredeti, apostoli Bibliába vetett hitéhez. Gyakran hivatkozott Mal. 4:5–6 és Zsid. 13:8 Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma, és mindörökké. Habár evangelizációs és gyógyító szolgálatát nagy elismerés kísérte, tanításainak bizonyos pontjait megkérdőjelezték és mai napig eltérő vélemények övezik.Ő maga ellenezte a felekezetek elkülönülését és nem akarta, hogy szolgálatára új felekezetet alapítsanak. A tanításait elfogadó keresztények önmagukat 'üzeneti hívő'-ként azonosítják, míg William Branham tanítói szolgálatainak összességét 'üzenet'-nek nevezik. (hu)

dbo:deathDate
  • 1909-12-24 (xsd:date)
dbo:deathPlace
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 910651 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 14537 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23761326 (xsd:integer)
prop-hu:halálDátuma
  • --12-24
prop-hu:halálHelye
  • Amarillo, Texas (hu)
  • Amarillo, Texas (hu)
prop-hu:képméret
  • 150 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • William Marrion Branham (hu)
  • William Marrion Branham (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1909 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • Cumbarland megye, Kentucky (hu)
  • Cumbarland megye, Kentucky (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • William M. Branham (hu)
  • William M. Branham (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of