dbo:abstract
|
- pszichológiaprofesszor egy 1992-es szeminárium keretében olyan kísérleteket végzett, melyek 5 hónapos csecsemők matematikai képességeit vizsgálták. Ezek során arra a következtetésre jutott, hogy nagyon kis számokkal már az ilyen korúak is képesek az összeadás fejbeni elvégzésére. Vizsgálatában egy kis bábszínházat használt színpaddal és egy paravánnal. Oldalról benyúlt a kísérletvezető keze és egy Mickey egér babát rakott a színpad közepére, majd felemelkedett a paraván, amely eltakarta a behelyezett tárgyat. Ezután megjelent kísérletvezető keze egy másik Mickey egérrel, bevitte azt a paraván mögé és üresen távozott. Ezután leengedték a paravánt. A csecsemők kétféle lehetséges eredményt láthattak: az egyikben két Mickey egér maradt a paraván eltűnésekor a színpadon (helyes eredmény), a másikban csak egy (a másikat észrevétlenül kicsempészték), vagy három (helytelen eredmények). A matematikai törvényeknek nem megfelelő eredményt kapó babák mérhetően hosszabb ideig bámulták a Mikiegérfigurákat, mint akik előtt a helyes eredményt leplezték le; ebből Wynnék arra következtettek, hogy meglepte őket az eredmény. Ezt az eredményt azóta több laboratórium is megerősítette különféle módszerekkel. Egy másik 1992-es kísérletben 18-35 hónapos kisgyerekeket vizsgáltak. A kisebbek kis számokra jól válaszoltak, de a nagyobbakra nem; a nagyobb gyerekek jól számoltak ötig. (hu)