Property Value
dbo:abstract
  • XX. Arsak (Aršak Ardawân), más néven III. Artabanosz parthus király Kr. u. 12-től 38-ig. Először Média Atropaténé királya volt, majd 9-ben vagy 10-ben megszerezte a pártus trónt I. Vonoszésztől. Körülbelül 2 év múlva királlyá kiáltották ki Ktésziphónban, a Tigris parti parthus fővárosban. Vonoszész Arméniába (Örményországba) menekült, de Artabanosz 15-ben vagy 16-ban lemondásra kényszerítette. Artabanosz eleinte békés viszonyt tartott fenn Rómával. Noha belső lázongással kellett szembenéznie, erős királynak bizonyult, és a központi kormányzat tekintélyét is igyekezett helyreállítani. Artabanosz 21 decemberében írott, Szusza városához és a város elöljáróihoz intézett levele az egyetlen fennmaradt pártus királyi dokumentum. halála után (34–35) Artabanosz saját fiát – aki csak Arszakész néven ismert – ültette az arméniai trónra. Két pártus nemes – akit nyugtalanítottak Artabanosz központosítási törekvései – Tiberius római császárt kérte fel, hogy válasszon királyt egy korábbi uralkodónak, IV. Phraatész a leszármazottai közül. III. Tiridatész – Phraatész unokája – 35 körül érkezett Szíriába, és Lucius Vitellius római hadvezért a parthus trónra ültette. Artabanosz visszavonulni kényszerült Hürkániába, de egy év sem telt bele, és a Róma-ellenes párt visszahívta. Ő vissza is tért, és visszaszerezte trónját. A küzdelem Parthiát belsőleg legyengítette; nagy kiterjedésű területek és fontos kereskedelmi gócpontok váltak az uralkodótól függetlenné. Az általános elégedetlenség miatt ismét menekülnie kellett, és vazallusánál, II. Izatész adiabénéi királynál talált menedéket. Időközben egy bizonyos Kinammosz (latinosan Cinnamus) foglalta el a parthus trónt. Tárgyalások eredményeképpen Artabanosz visszakapta a királyságát, de nem sokkal később ezután meghalt. (hu)

dbo:predecessor
dbo:successor
dbo:wikiPageID
  • 767359 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5116 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21828940 (xsd:integer)
prop-hu:előd
prop-hu:előző
prop-hu:következő
prop-hu:megnevezés
prop-hu:név
  • XX. Arsak (hu)
  • XX. Arsak (hu)
prop-hu:uralkodásKezdete
  • 12 (xsd:integer)
  • 36 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásVége
  • 35 (xsd:integer)
  • 38 (xsd:integer)
prop-hu:uralkodásiNév
  • III. Artabanosz (hu)
  • III. Artabanosz (hu)
prop-hu:utód
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:évek
  • 12 (xsd:integer)
  • 36 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • XX. Arsak pártus király (hu)
  • XX. Arsak pártus király (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:givenName
  • III. Artabanosz (hu)
  • III. Artabanosz (hu)
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • XX. Arsak (hu)
  • Pártus király (hu)
  • XX. Arsak (hu)
  • Pártus király (hu)
is dbo:predecessor of
is dbo:successor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:utód of
is foaf:primaryTopic of