Property Value
dbo:abstract
  • Xabi Alonso (ˈʃabi aˈlons̺o), teljes nevén Xabier Alonso Olano (Tolosa, 1981. november 25. –) baszk származású spanyol labdarúgó, aki a Bayern Münchenben játszott középpályásként. Testvére, Mikel és apja, Miguel Ángel szintén labdarúgók. Karrierjét az egyik legismertebb baszk csapatban, a Real Sociedadban kezdte. Egy évig az SD Eibarban volt kölcsönjátékos, majd visszatért a csapathoz, és a 2002–03-as szezonban, amikor a Real Sociedad nagy klubsikert elérve második lett, már ő is játszott. 2004 nyarán 10,5 millió fontért a Liverpool játékosa lett. Első szezonjában rögtön BL-győztes lett csapatával. Egy évvel később és szuperkupa-győztes lett. Öt évet töltött az angol csapatnál, ezalatt 141 mérkőzésen lépett pályára, amelyen 15 gólt szerzett. 2009-től 2014-ig a Real Madrid játékosa volt. 2009-ben ismét hivatalba lépő elnök, Florentino Pérez egyik igazolása volt. Vételára ekkor már 30 millió font volt. A válogatottban 2003-tól 2014-ig szerepelt. Ez idő alatt négy nagy tornán vett részt. 2008-ban és 2012-ben Európa-, 2010-ben pedig világbajnok lett. Övé a legmesszebbről lőtt akciógól rekordja (64 méter) a Premier League-ben. Ezt a találatot a Newcastle ellen szerezte még 2006-ban. 2017. május 20-án végleg befejezte labdarúgó-pályafutását a Bayern Münchennél. (hu)

dbo:appearancesInNationalTeam
  • 1 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:birthName
  • Xabier Alonso Olano (hu)
  • Xabier Alonso Olano (hu)
dbo:birthPlace
dbo:citizenship
dbo:managerClub
dbo:nationalYears
  • 2000-01-01 (xsd:gYear)
dbo:sourceCountry
dbo:team
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 228667 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 61150 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23630935 (xsd:integer)
dbo:years
  • 1999-01-01 (xsd:gYear)
  • 2000-01-01 (xsd:gYear)
  • 2004-01-01 (xsd:gYear)
  • 2009-01-01 (xsd:gYear)
  • 2014-01-01 (xsd:gYear)
dbo:youthClub
dbo:youthYears
  • 1990-01-01 (xsd:gYear)
prop-hu:becenév
  • (hu)
  • La Barba Roja (hu)
  • (hu)
  • La Barba Roja (hu)
prop-hu:cím
  • Liverpool FC keretek (hu)
  • Spanyol válogatott keretek (hu)
  • Liverpool FC keretek (hu)
  • Spanyol válogatott keretek (hu)
prop-hu:címstílus
  • background-color:#DB000D; color:#FBEA0E; (hu)
  • background:#8B0000; color:#FFFFFF; (hu)
  • background-color:#DB000D; color:#FBEA0E; (hu)
  • background:#8B0000; color:#FFFFFF; (hu)
prop-hu:edzőségCsapat
prop-hu:edzőségOrszág
  • spanyol (hu)
  • spanyol (hu)
prop-hu:edzőségÉvek
  • 2018 (xsd:integer)
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:juniorKlub
prop-hu:juniorOrszág
  • Spanyolország (hu)
  • Spanyolország (hu)
prop-hu:juniorÉvek
  • 1990 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
prop-hu:klub
prop-hu:klubOrszág
  • Anglia (hu)
  • Németország (hu)
  • Spanyolország (hu)
  • Anglia (hu)
  • Németország (hu)
  • Spanyolország (hu)
prop-hu:kép
  • Xabi Alonso Training 2017-03 FC Bayern Muenchen-3 .jpg (hu)
  • Xabi Alonso Training 2017-03 FC Bayern Muenchen-3 .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Xabi Alonso a Bayern München színeiben 2017-ben (hu)
  • Xabi Alonso a Bayern München színeiben 2017-ben (hu)
prop-hu:képméret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:kölcsönben
  • igen (hu)
  • igen (hu)
prop-hu:magasság
  • 183 (xsd:integer)
prop-hu:meccsek
  • 14 (xsd:integer)
  • 39 (xsd:integer)
  • 79 (xsd:integer)
  • 114 (xsd:integer)
  • 143 (xsd:integer)
  • 158 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Xabi Alonso (hu)
  • Xabi Alonso (hu)
prop-hu:poszt
prop-hu:születésiOrszág
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:teljesNév
  • Xabier Alonso Olano (hu)
  • Xabier Alonso Olano (hu)
prop-hu:válogatottCsapat
prop-hu:válogatottMeccsek
  • 1 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 114 (xsd:integer)
prop-hu:válogatottOrszág
  • Baszkföld (hu)
  • Spanyolország (hu)
  • Baszkföld (hu)
  • Spanyolország (hu)
prop-hu:válogatottÉvek
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állampolgárság
prop-hu:évek
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
  • 2014 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Xabi Alonso (hu)
  • Xabi Alonso (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:nick
  • La Barba Roja (hu)
  • (Vörösszakáll) (hu)
  • La Barba Roja (hu)
  • (Vörösszakáll) (hu)
is dbo:coach of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:name of
is prop-hu:név of
is prop-hu:text of
is foaf:primaryTopic of