| dbo:abstract
|
- A zoofarmakognózia az állatok öngyógyításának tanulmányozása természetes környezetükben, illetve a tevékenység azonosítása. Az öngyógyító képesség olyan viselkedési forma, amelyet az állatok már az idők kezdete óta gyakorolnak: kiváló bizonyíték a természetben is előforduló gyógyhatású anyagok használatára. A kifejezés a görög zoo (állat), farmakon (gyógyszer) és gnózia (ismeret) szavakból származik. Az alkalmazott zoofarmakognózia szóösszetételt angol szakember alkotta meg, aki közel 30 éve tanulmányozza az állatok öngyógyításra irányuló viselkedését. Miután megértette a folyamatokat, a módszert háziasított és vadon élő állatokon kezdte alkalmazni, és alkalmazott zoofarmakognóziának nevezte el. Az alkalmazott zoofarmakognózia abban segíti az állatokat, hogy kiválaszthassák a nekik legmegfelelőbb orvosságot, csakúgy, mintha a vadonban lennének. A háziasított és a fogságban tartott vadállatok vadon élő társaikhoz hasonlóan rendelkeznek e képességgel. Gyógyulásukhoz olyan anyagokat választanak, amelyek már az evolúciós történetükben szerepeltek, vagy azokhoz nagyon hasonlatosak. Ilyen anyagok lehetnek az illóolajok, az agyagok, az algák, a macerátumok, a növényi olajok, a moszatok, a füvekben és növényekben található ásványi és egyéb tápanyagok. Az alkalmazott zoofarmakognóziával nem csupán fizikai problémákra találnak megoldásokat, de az olyan viselkedési problémákat, mint például az elválasztással járó szorongást a fizikai panaszokra alkalmazott illóolajokkal javítani lehet. Az állatokban és az emberben is közös érzéket, a szaglást és annak mindkettő számára érthető nyelvét kihasználva a zoofarmakognózia segítségével új és izgalmas kommunikációs szintet lehet elérni az állatokkal. A módszer olyan témákat is részletesen vizsgál, mint például az öngyógyítás mechanizmusa; miként döntenek az állatok az adott állapotra számukra legmegfelelőbb orvosságról, az adagolásról és az alkalmazás módjáról; a szaglás és ízlelés szerepe a homeosztázis elérésének folyamatában; miként dönthető el, hogy egy állat elfogadja vagy elutasítja az adott orvosságot; milyen anyagokat ne adjunk az állatoknak. (hu)
- A zoofarmakognózia az állatok öngyógyításának tanulmányozása természetes környezetükben, illetve a tevékenység azonosítása. Az öngyógyító képesség olyan viselkedési forma, amelyet az állatok már az idők kezdete óta gyakorolnak: kiváló bizonyíték a természetben is előforduló gyógyhatású anyagok használatára. A kifejezés a görög zoo (állat), farmakon (gyógyszer) és gnózia (ismeret) szavakból származik. Az alkalmazott zoofarmakognózia szóösszetételt angol szakember alkotta meg, aki közel 30 éve tanulmányozza az állatok öngyógyításra irányuló viselkedését. Miután megértette a folyamatokat, a módszert háziasított és vadon élő állatokon kezdte alkalmazni, és alkalmazott zoofarmakognóziának nevezte el. Az alkalmazott zoofarmakognózia abban segíti az állatokat, hogy kiválaszthassák a nekik legmegfelelőbb orvosságot, csakúgy, mintha a vadonban lennének. A háziasított és a fogságban tartott vadállatok vadon élő társaikhoz hasonlóan rendelkeznek e képességgel. Gyógyulásukhoz olyan anyagokat választanak, amelyek már az evolúciós történetükben szerepeltek, vagy azokhoz nagyon hasonlatosak. Ilyen anyagok lehetnek az illóolajok, az agyagok, az algák, a macerátumok, a növényi olajok, a moszatok, a füvekben és növényekben található ásványi és egyéb tápanyagok. Az alkalmazott zoofarmakognóziával nem csupán fizikai problémákra találnak megoldásokat, de az olyan viselkedési problémákat, mint például az elválasztással járó szorongást a fizikai panaszokra alkalmazott illóolajokkal javítani lehet. Az állatokban és az emberben is közös érzéket, a szaglást és annak mindkettő számára érthető nyelvét kihasználva a zoofarmakognózia segítségével új és izgalmas kommunikációs szintet lehet elérni az állatokkal. A módszer olyan témákat is részletesen vizsgál, mint például az öngyógyítás mechanizmusa; miként döntenek az állatok az adott állapotra számukra legmegfelelőbb orvosságról, az adagolásról és az alkalmazás módjáról; a szaglás és ízlelés szerepe a homeosztázis elérésének folyamatában; miként dönthető el, hogy egy állat elfogadja vagy elutasítja az adott orvosságot; milyen anyagokat ne adjunk az állatoknak. (hu)
|
