Property Value
dbo:abstract
  • Zsupánek Mihály, néhol Zsupanek Mihály (szlovénül: Mihael Županek) (Sal, 1830. március 7. – Sal, 1905. január 19., vagy 1898. január 24.) magyarországi szlovén költő. Fia Zsupánek János és unokája is foglalkozott irodalommal. Vas megyében született, a Kerka menti Salban Zsupánek földműves Péter és Tolvay Judit kisnemes fiaként. 1852-ben besorozták a császári hadsereg és Észak-Itáliában a is harcolt, egyebek között részt vett a solferinói ütközetben is. A háború végén, 1859 szeptemberében leszerelték és hazament.Katonai szolgálata alatt járt a mai Szlovénia területén is, Krajnában, ahol megismerkedett helyi szlovén énekekkel. Több mint valószínű, hogy ezek alapján írta irodalmi alkotásait is. Megtanult ugyanakkor németül és kicsit latinul is. Szülőhelyén mint segédkántor működött a nagydolányi (ma Dolány) templomban. A régi énekeskönyvekből több éneket is átírt, egyebek között abból az énekgyűjteményből, amit időközben a falu új plébánosa Sbüll Ferenc lecserélt és új vend nyelvű énekekkel látott el. Zsupánek révén valószínűleg olyan régi énekek is fennmaradtak, amelyek a neves származnak. Bár a legelfogadottabb, hogy 1905-ben halt meg, viszont volt egy másik Zsupánek János is a faluban aki 1898-ban hunyt el, s nagyjából annyi idős volt mint ő. Ezért a Szlovén Biográfiai lexikon ezt is lehetséges elhalálozási dátumként adja meg. Nehezíti a keresést, hogy az 1898-ban meghalt Zsupánek Jánosnak külön nincsen abból az időből a születési anyakönyvben bejegyzése, sőt a Zsupánek igen gyakori név volt akkoriban is Salban. (hu)

dbo:citizenship
dbo:deathPlace
dbo:occupation
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 616502 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2987 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21841886 (xsd:integer)
prop-hu:halálDátuma
  • 1898 (xsd:integer)
  • 1905 (xsd:integer)
prop-hu:halálHelye
prop-hu:nemzetiség
prop-hu:név
  • Zsupánek Mihály (hu)
  • Zsupánek Mihály (hu)
prop-hu:szakma
prop-hu:születésiDátum
  • 1830 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Zsupánek Mihály (hu)
  • Zsupánek Mihály (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of