| dbo:abstract
|
- A zsákmányrendszer vagy politikai patronázs az a jelenség, amikor egy politikai párt a választások megnyerése után szavazóinak és támogatóinak kormányzati állásokat biztosít, ösztönzésképpen, hogy továbbra is a párt javáért munkálkodjanak. Ezzel ellentétes rendszer az érdem szerinti előreléptetési rendszer (merit system), ahol az állásokat politikai aktivitástól függetlenül, valamely érdem alapján töltik be. A zsákmányrendszerben a hatalomra jutott pártok arra törekszenek, hogy a közigazgatást saját híveivel töltsék fel. Az ellenzékbe szorult párt/pártok nem szívesen veszik a központ utasításait, elképzeléseit és gyakran mindent megtesznek azért, hogy hátráltassák a hatalmat gyakorló győztes pártot tervei, elképzelései megvalósításában. A probléma a leginkább úgy küszöbölhető ki, azaz a hatalom gyakorlásának legnagyobb fokú zavarmentességét úgy lehet biztosítani, ha a más eszméket valló pártok szimpatizánsait a döntéshozó szintekről eltávolítják. A zsákmányrendszert napjainkban többnyire elutasítják – kivéve az USA-t – ennek ellenére, bár burkoltan, de több országban is alkalmazzák. Az európai országokban a csúcsvezetői szinteken valósul meg inkább, a jog által megengedetten: a miniszterek, helyetteseik, főhatóságok vezetői elsődlegesen politikai szempontok alapján jutnak tisztséghez. De gyakran, a jog által tiltva, alacsonyabb tisztviselői szinteken is politikailag megbízható személyeket preferálnak. A zsákmányrendszernek két, egymástól bizonyos elemiben eltérő változatával találkozhattunk a történelem során. Az első a klasszikus amerikai modell, a második a szocialista országokban meghonosodott zsákmányrendszer. (hu)
- A zsákmányrendszer vagy politikai patronázs az a jelenség, amikor egy politikai párt a választások megnyerése után szavazóinak és támogatóinak kormányzati állásokat biztosít, ösztönzésképpen, hogy továbbra is a párt javáért munkálkodjanak. Ezzel ellentétes rendszer az érdem szerinti előreléptetési rendszer (merit system), ahol az állásokat politikai aktivitástól függetlenül, valamely érdem alapján töltik be. A zsákmányrendszerben a hatalomra jutott pártok arra törekszenek, hogy a közigazgatást saját híveivel töltsék fel. Az ellenzékbe szorult párt/pártok nem szívesen veszik a központ utasításait, elképzeléseit és gyakran mindent megtesznek azért, hogy hátráltassák a hatalmat gyakorló győztes pártot tervei, elképzelései megvalósításában. A probléma a leginkább úgy küszöbölhető ki, azaz a hatalom gyakorlásának legnagyobb fokú zavarmentességét úgy lehet biztosítani, ha a más eszméket valló pártok szimpatizánsait a döntéshozó szintekről eltávolítják. A zsákmányrendszert napjainkban többnyire elutasítják – kivéve az USA-t – ennek ellenére, bár burkoltan, de több országban is alkalmazzák. Az európai országokban a csúcsvezetői szinteken valósul meg inkább, a jog által megengedetten: a miniszterek, helyetteseik, főhatóságok vezetői elsődlegesen politikai szempontok alapján jutnak tisztséghez. De gyakran, a jog által tiltva, alacsonyabb tisztviselői szinteken is politikailag megbízható személyeket preferálnak. A zsákmányrendszernek két, egymástól bizonyos elemiben eltérő változatával találkozhattunk a történelem során. Az első a klasszikus amerikai modell, a második a szocialista országokban meghonosodott zsákmányrendszer. (hu)
|
