| dbo:abstract
|
- Az állattársulástan vagy zoocönológia, a szünbiológiához tartozó tudományág, amely az legáltalánosabb értelemben az állati populációk koegzisztenciális (együtt előfordulási) viszonyaival foglalkozik. A zoocönológia leíró ága az állatföldrajzzal (biogeográfia) rokon, oknyomozó irányzatai pedig a közösségi ökológiával (régiesen synökológia) azonosak. A zoocönológia kiemelkedő hazai iskolateremtői voltak Balogh János és Szelényi Gusztáv. Más megfogalmazás szerint a zoocönológia az állat-együttesek féleség összetételével (például fajkompozíciójával) és annak tér-időbeli mintázatával foglalkozó ökológiai tudományág. Az állat-együttesek összetételének összehasonlító vizsgálata egy tipikusan sokváltozós probléma, amelynek módszertana még a mai napig sem kielégítően megoldott annak ellenére, hogy az első részletes és szintetizáló módszertani kézikönyvek már a 20. század ötvenes éveiben megjelentek (Allee et al 1949, Balogh 1953, 1958). Az élőlény–együttesek közösségszerkezeti paramétereinek vizsgálata becslési és mintázatelemzési célú megközelítéseket egyaránt igényel. A probléma középpontjában az élőlény-együttesek egyedeinek féleségtípusokon (mint diszkrét osztályokon) megmutatkozó gyakorisági eloszlása áll, amely térben és időben egyaránt rendkívül változékony. Az állat-együttesek legnagyobb részét az apró testméretű gerinctelen állatok teszik ki, így a zoocönológiai vizsgálatok is elsősorban ezekre koncentrálnak. Ezen gyakorisági viszonyok megismeréséhez valamiféle mintavételi eljárásra, mindenekelőtt valamilyen tömeges gyűjtésre alkalmas módszerre vagy módszerek kombinációjára van szükség. Ilyenek a különböző talaj-, fény-, és egyéb csapdák, a különböző futtatási (extrakciós) módszerek, területlezáráson és kigyűjtésen alapuló eljárások és a sokféle kézi hálózó vagy „kopogtató” technika. A különböző állatcsoportok gyűjtésére eltérő technikák váltak be legjobban, többségükre azonban érvényes néhány általános megállapítás: 1.
* Az egyes állatfajok és féleségtípusok észlelhetősége, gyűjthetősége jelentős mértékben technikafüggő. Az egyes gyűjtési technikákkal a különféle élőlényféleségeket eltérő valószínűségekkel észlelhetjük és ezen valószínűségek ismeretlenek számunkra. 2.
* Gyakorlati zootaxonómiai okok miatt (a lehetőségek mai szintjén) a gyűjtések általában nem lehetnek „visszatevéses jellegűek”, részben ebből is következően az egyazon élőhelyről gyűjtött több térbeli vagy időbeli „minta v. részminta” egymástól nem lehet független. 3.
* ezzel szoros összefüggésben, valamint a közösség összetétel tér és időbeli heterogenitása miatt, statisztikai értelemben az így kapott „minták vagy részminták” egymásnak semmilyen tekintetben sem ismétlései, hiszen nyilvánvalóan nem is ugyanarra a sokaságra vonatkoznak. 4.
* A vizsgálat céljaként megjelölendő alapsokaság „a priori” értelemben nem is definiálható, hanem csak a gyűjtési technika és a konkrét mintavételi-háló ismeretében, „a posteriori” írható körül. Azt mondhatjuk tehát, hogy vizsgálni kívánjuk egy adott vizsgálati terület és vizsgálati időszak, adott gyűjtési technikával és tér-időbeli mintavételi hálóval gyűjthető élőlényközösségének összetételét. (Itt az a furcsa helyzet áll elő, hogy maga a vizsgálat definiálja saját objektumát, aminek számos fontos következménye van..) 5.
* A zoocönológiai vizsgálat mindig összehasonlító jellegű, az összehasonlítás jogosságát az azonos gyűjtési módszer és a lehetőleg hasonló tér-időbeli mintavételi háló jelentheti. Az összehasonlíthatóság és interpretálhatóság mindig korlátozott érvényű, inkább csak kívánatos többé-kevésbé megközelíthető cél. (hu)
- Az állattársulástan vagy zoocönológia, a szünbiológiához tartozó tudományág, amely az legáltalánosabb értelemben az állati populációk koegzisztenciális (együtt előfordulási) viszonyaival foglalkozik. A zoocönológia leíró ága az állatföldrajzzal (biogeográfia) rokon, oknyomozó irányzatai pedig a közösségi ökológiával (régiesen synökológia) azonosak. A zoocönológia kiemelkedő hazai iskolateremtői voltak Balogh János és Szelényi Gusztáv. Más megfogalmazás szerint a zoocönológia az állat-együttesek féleség összetételével (például fajkompozíciójával) és annak tér-időbeli mintázatával foglalkozó ökológiai tudományág. Az állat-együttesek összetételének összehasonlító vizsgálata egy tipikusan sokváltozós probléma, amelynek módszertana még a mai napig sem kielégítően megoldott annak ellenére, hogy az első részletes és szintetizáló módszertani kézikönyvek már a 20. század ötvenes éveiben megjelentek (Allee et al 1949, Balogh 1953, 1958). Az élőlény–együttesek közösségszerkezeti paramétereinek vizsgálata becslési és mintázatelemzési célú megközelítéseket egyaránt igényel. A probléma középpontjában az élőlény-együttesek egyedeinek féleségtípusokon (mint diszkrét osztályokon) megmutatkozó gyakorisági eloszlása áll, amely térben és időben egyaránt rendkívül változékony. Az állat-együttesek legnagyobb részét az apró testméretű gerinctelen állatok teszik ki, így a zoocönológiai vizsgálatok is elsősorban ezekre koncentrálnak. Ezen gyakorisági viszonyok megismeréséhez valamiféle mintavételi eljárásra, mindenekelőtt valamilyen tömeges gyűjtésre alkalmas módszerre vagy módszerek kombinációjára van szükség. Ilyenek a különböző talaj-, fény-, és egyéb csapdák, a különböző futtatási (extrakciós) módszerek, területlezáráson és kigyűjtésen alapuló eljárások és a sokféle kézi hálózó vagy „kopogtató” technika. A különböző állatcsoportok gyűjtésére eltérő technikák váltak be legjobban, többségükre azonban érvényes néhány általános megállapítás: 1.
* Az egyes állatfajok és féleségtípusok észlelhetősége, gyűjthetősége jelentős mértékben technikafüggő. Az egyes gyűjtési technikákkal a különféle élőlényféleségeket eltérő valószínűségekkel észlelhetjük és ezen valószínűségek ismeretlenek számunkra. 2.
* Gyakorlati zootaxonómiai okok miatt (a lehetőségek mai szintjén) a gyűjtések általában nem lehetnek „visszatevéses jellegűek”, részben ebből is következően az egyazon élőhelyről gyűjtött több térbeli vagy időbeli „minta v. részminta” egymástól nem lehet független. 3.
* ezzel szoros összefüggésben, valamint a közösség összetétel tér és időbeli heterogenitása miatt, statisztikai értelemben az így kapott „minták vagy részminták” egymásnak semmilyen tekintetben sem ismétlései, hiszen nyilvánvalóan nem is ugyanarra a sokaságra vonatkoznak. 4.
* A vizsgálat céljaként megjelölendő alapsokaság „a priori” értelemben nem is definiálható, hanem csak a gyűjtési technika és a konkrét mintavételi-háló ismeretében, „a posteriori” írható körül. Azt mondhatjuk tehát, hogy vizsgálni kívánjuk egy adott vizsgálati terület és vizsgálati időszak, adott gyűjtési technikával és tér-időbeli mintavételi hálóval gyűjthető élőlényközösségének összetételét. (Itt az a furcsa helyzet áll elő, hogy maga a vizsgálat definiálja saját objektumát, aminek számos fontos következménye van..) 5.
* A zoocönológiai vizsgálat mindig összehasonlító jellegű, az összehasonlítás jogosságát az azonos gyűjtési módszer és a lehetőleg hasonló tér-időbeli mintavételi háló jelentheti. Az összehasonlíthatóság és interpretálhatóság mindig korlátozott érvényű, inkább csak kívánatos többé-kevésbé megközelíthető cél. (hu)
|
