Property Value
dbo:abstract
  • Az Árvácska Móricz Zsigmond regénye. Gyermek hősnője lelenc. Az író örökbefogadott lányáról, Erzsikéről, becenevén Csibéről mintázta. Móricz 1936-ban a Ferenc József-hídon talált a 20 éves, fejletlen lányra, aki öngyilkosságra készült, hogy elviselhetetlen, megalázó életének véget vessen. Csibe éveken át mesélte az írónak gyermekkora, a nevelőszülőknél átélt évek emlékeit, a legsötétebb szadizmussal elkövetett kínzásokat. A lelencet az állam parasztszülőkhöz adja: nyolc pengőt fizet érte és ruhát, cipőt ad. Aki elvállalja, keresni akar rajta: dolgoztatják és éheztetik, ruháját a gazda gyerekei rongyolják el, iskolába nem engedik, ütik-verik, parázzsal égetik, rúgják, kéjenc férfiak játszanak vele. Rosszabb sorban él, mint az állatok, s kiszolgáltatottsága egyre súlyosabb gonoszságra ingerli a nevelőszülőket. A regényt Móricz élete utolsó időszakában írta meg: 1940-ben a Kelet Népe című folyóiratban közölte folytatásokban, később az Athenaeum Kiadó adta ki. (hu)

dbo:author
dbo:illustrator
dbo:isbn
  • 9633464056
dbo:mediaType
dbo:nonFictionSubject
dbo:numberOfPages
  • 152 (xsd:positiveInteger)
dbo:publisher
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 473341 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 9838 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23813598 (xsd:integer)
prop-hu:illusztrátor
prop-hu:isbn
  • 9633464056 (xsd:decimal)
prop-hu:kiadásDátuma
  • 1940 (xsd:integer)
prop-hu:kiadó
prop-hu:kép
  • Moricz-zsigmond-arvacska-575352-eredeti.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Az első kiadás (hu)
  • Az első kiadás (hu)
prop-hu:magyarKiadásDátuma
  • 1941 (xsd:integer)
prop-hu:magyarKiadó
prop-hu:mek
  • 900 (xsd:integer)
prop-hu:médiatípus
prop-hu:műfaj
  • regény (hu)
  • regény (hu)
prop-hu:nyelv
prop-hu:név
  • Árvácska (hu)
  • Árvácska (hu)
prop-hu:oldalak
  • 152 (xsd:integer)
prop-hu:szerző
prop-hu:téma
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dc:language
  • magyar
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Árvácska (regény) (hu)
  • Árvácska (regény) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Árvácska (hu)
  • Árvácska (hu)
is foaf:primaryTopic of