Property Value
dbo:abstract
  • Az Ég á líf (magyarul: Élek) egy dal, amely Izlandot képviselte a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben. A dalt az izlandi Eythor Ingi adta elő izlandi nyelven. 1997 után ez az első dal, amelyet a szigetország hivatalos nyelvén adtak elő. A dal az izlandi nemzeti döntőben, a Söngvakeppnin 2013-ban nyerte el az indulás jogát, ahol a hétfős mezőnyből a zsűri és a közönség együtt választotta ki a győztest. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 16-án rendezett második elődöntőben adta elő, a fellépési sorrendben nyolcadikként a bolgár Elitsa Todorova és Stoyan Yankulov Samo shampioni (Only Champions) című dala után, és a görög Koza Mostra és Agathon Iakovidis Alcohol Is Free című dala előtt. Az elődöntőben 72 ponttal a hatodik helyen végzett, így továbbjutott a döntőbe. A május 18-án rendezett döntőben a fellépési sorrendben tizenkilencedikként adta elő, a dán Emmelie de Forest Only Teardrops című dala után és az azeri Farid Mammadov Hold Me című dala előtt. A szavazás során 47 pontot kapott, mely a tizenhetedik helyet érte a huszonhat fős mezőnyben. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1019307 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3131 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21735339 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Ég á líf (hu)
  • Ég á líf (hu)
prop-hu:dalszerző
prop-hu:döntő
  • 17 (xsd:integer)
prop-hu:előadó
prop-hu:elődöntő
  • 6 (xsd:integer)
prop-hu:előző
prop-hu:honlap
prop-hu:kép
  • ESC2013 - Iceland 04 .jpg (hu)
  • ESC2013 - Iceland 04 .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Eythor Ingi Malmőben (hu)
  • Eythor Ingi Malmőben (hu)
prop-hu:következő
prop-hu:nyelv
prop-hu:ország
  • Izland (hu)
  • Izland (hu)
prop-hu:szövegíró
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:év
  • 2013 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Ég á líf (hu)
  • Ég á líf (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of