| dbo:abstract
|
- Észt irodalomnak mindazon irodalmi művek összességét tekintjük, melyeket észt nyelven (eesti keel) írnak. Az észt nyelvet 2012-ben mintegy 1,1 millió ember beszélte. Az észt irodalmi művek körébe beletartoznak az észtül írt szakirodalmi, szépirodalmi művek éppúgy, ahogyan a műfordítások, az észt népköltészet, a filmes és zenés műfajokhoz kapcsolódó észt nyelvű irodalmi tevékenységek, továbbá mindazon irodalmi művek is, melyeket más nyelven írtak ugyan, azonban szerzőjük miatt, vagy témaválasztásuk szerint kapcsolódnak Észtországhoz, illetve esetenként a korai észt irodalom nyelvi emlékeit, nyelvtöredékeit tartalmazzák. Észtország megszállása miatt – amely az után a 13. századtól kezdve, egészen 1918-ig tartott – a német, svéd, illetve orosz uralom alatti időszak során igen kevés észt nyelven íródott irodalmi mű jött létre. A legrégebbi észt nyelvemlék a 13. századból való. A pap által 1229 körül íródott Henrik livóniai krónikája című mű észt földrajzi neveket, észt szavakat és mondattöredékeket tartalmaz. Az 1241-ben íródott , azaz a Dán népszámlálási könyv szintén tartalmaz észt helyneveket és családneveket. A legkorábbi összefüggő, észt nyelven íródott irodalmi szöveggyűjtemény az úgynevezett Kullamaa-imádságok, amelyeket 1524 és 1528 közt írtak. A legkorábbi észt nyelvet is tartalmazó nyomtatott könyv a kétnyelvű, észt–német lutheránus katekizmus, melyet 1535-ben Simon Wanradt és Johann Koell adott ki. Az Újszövetséget võro nyelvre 1686-ban, míg az úgy nevezett "észak-észt" nyelvre csak 1715-ben fordították le. A két dialektust (wd) egyesítette az északi változat alapjaira felépítve. Az észt nyelven történő írás felvirágzása a 19. században kezdődött az úgynevezett elterjedése idején, ami egyben az észt felvilágosodás kora is volt 1750 és 1840 között. Az észt nyelv kulturális rétege eredetileg nagymértékben az észt népköltészet verses változataira épült, mely javarészt a szótagok mennyiségén alapult. Néhány meghatározó kivételtől eltekintve az észt nyelv régies alakja kikopott a szóhasználatból a későbbi idők során. A legkiemelkedőbb eredmények ezen a téren az észt nemzeti eposz, a Kalevipoeg (magyarul: Kalev fia), című irodalmi műben lelhetők fel, melyet Friedrich Reinhold Kreutzwald (1803–1882) írt. Továbbá kiemelkednek még ebből a korból balladája a Lapse sünd (magyarul: Egy gyermek születése), Toomas ja Mai (magyarul: Toomas és Mai) című verse, illetve három verse is. Szakmailag a 20. század második felére tehető az észt népdalok legújabb virágkora, melyet elsődlegesen Veljo Tormis zeneszerző munkásságának köszönhetünk. A modern kor legismertebb és legtöbbet fordított észt írói Jaan Kross, illetve Jaan Kaplinski. Az észt irodalom fordítását elsősorban Bereczki Gábor és munkássága tárja a magyar olvasók elé. (hu)
- Észt irodalomnak mindazon irodalmi művek összességét tekintjük, melyeket észt nyelven (eesti keel) írnak. Az észt nyelvet 2012-ben mintegy 1,1 millió ember beszélte. Az észt irodalmi művek körébe beletartoznak az észtül írt szakirodalmi, szépirodalmi művek éppúgy, ahogyan a műfordítások, az észt népköltészet, a filmes és zenés műfajokhoz kapcsolódó észt nyelvű irodalmi tevékenységek, továbbá mindazon irodalmi művek is, melyeket más nyelven írtak ugyan, azonban szerzőjük miatt, vagy témaválasztásuk szerint kapcsolódnak Észtországhoz, illetve esetenként a korai észt irodalom nyelvi emlékeit, nyelvtöredékeit tartalmazzák. Észtország megszállása miatt – amely az után a 13. századtól kezdve, egészen 1918-ig tartott – a német, svéd, illetve orosz uralom alatti időszak során igen kevés észt nyelven íródott irodalmi mű jött létre. A legrégebbi észt nyelvemlék a 13. századból való. A pap által 1229 körül íródott Henrik livóniai krónikája című mű észt földrajzi neveket, észt szavakat és mondattöredékeket tartalmaz. Az 1241-ben íródott , azaz a Dán népszámlálási könyv szintén tartalmaz észt helyneveket és családneveket. A legkorábbi összefüggő, észt nyelven íródott irodalmi szöveggyűjtemény az úgynevezett Kullamaa-imádságok, amelyeket 1524 és 1528 közt írtak. A legkorábbi észt nyelvet is tartalmazó nyomtatott könyv a kétnyelvű, észt–német lutheránus katekizmus, melyet 1535-ben Simon Wanradt és Johann Koell adott ki. Az Újszövetséget võro nyelvre 1686-ban, míg az úgy nevezett "észak-észt" nyelvre csak 1715-ben fordították le. A két dialektust (wd) egyesítette az északi változat alapjaira felépítve. Az észt nyelven történő írás felvirágzása a 19. században kezdődött az úgynevezett elterjedése idején, ami egyben az észt felvilágosodás kora is volt 1750 és 1840 között. Az észt nyelv kulturális rétege eredetileg nagymértékben az észt népköltészet verses változataira épült, mely javarészt a szótagok mennyiségén alapult. Néhány meghatározó kivételtől eltekintve az észt nyelv régies alakja kikopott a szóhasználatból a későbbi idők során. A legkiemelkedőbb eredmények ezen a téren az észt nemzeti eposz, a Kalevipoeg (magyarul: Kalev fia), című irodalmi műben lelhetők fel, melyet Friedrich Reinhold Kreutzwald (1803–1882) írt. Továbbá kiemelkednek még ebből a korból balladája a Lapse sünd (magyarul: Egy gyermek születése), Toomas ja Mai (magyarul: Toomas és Mai) című verse, illetve három verse is. Szakmailag a 20. század második felére tehető az észt népdalok legújabb virágkora, melyet elsődlegesen Veljo Tormis zeneszerző munkásságának köszönhetünk. A modern kor legismertebb és legtöbbet fordított észt írói Jaan Kross, illetve Jaan Kaplinski. Az észt irodalom fordítását elsősorban Bereczki Gábor és munkássága tárja a magyar olvasók elé. (hu)
|
