Property Value
dbo:abstract
  • Ókubo Nagajaszu (大久保長安), 1545-1613.Japán hadvezér, a Tokugava-bakufu befolyásos hivatalnoka. 1613-ban Ókubo Nagajaszu meghalt. Halálát követően támadást indított Nagajaszu örökösei és hírneve ellen, így kívánva visszavágni az Okamoto Daihacsi-incidens során elszenvedett vereségért. Nagajaszu és a bakufu között az volt a megállapodás, hogy minden feltárt új bánya termelésének 40%-a a bakufut, a többi őt illeti, de neki kellett a saját részéből fedeznie az összes költséget is. Nagajaszu új módszereket honosított meg a bányaművelésben, amivel a költségeket jelentősen csökkenteni tudta, így saját bevételei nőttek – a Honda-párt ( és fia, ) ezt úgy állította be, hogy Nagajaszu megkárosította a bakufut. Ráadásul Nagajaszu pompakedvelő ember volt, s úgy végrendelkezett, hogy halála után a testét színarany koporsóba kell helyezni. Amikor Tokugava Iejaszu erről tudomást szerzett, éktelen haragra gyulladt. A vádak között szerepelt az is, hogy Nagajaszu annak idején a Takeda vazallusa volt, s a ház bukása után pártfogásába vette Singen két unokáját is, a vád szerint azért, mert a Takeda-ház újjáélesztése volt a célja. Ezen túl fiait daimjók lányaival házasította össze, ami ellenfelei szerint szervezkedésnek minősült. A házából nagy mennyiségű pénz is előkerült, amit a Hondák szerint lopott, ami ugyan nem volt bizonyítható, de Iejaszu, aki tudott arról, hogy Nagajaszu Tojotomi-párti urakkal is kapcsolatban állt, nem akart kockáztatni s elfogadta a lopás tényét. Nagajaszu testét kiásták és keresztre feszítették, 7 fiát kivégezték. A vele kapcsolatban álló daimjók közül sokat áthelyeztek, a Takeda-unokát és fiát száműzték. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 474327 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1963 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 16426239 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Ókubo Nagajaszu (hu)
  • Ókubo Nagajaszu (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of