Property |
Value |
dbo:abstract
|
- Ólafur Ragnar Grímsson (Ísafjörður, 1943. május 14.–) izlandi politikus, aki az ország elnöke volt 1996 és 2016 között. Első ízben 1996-ban választották meg, másodszorra ellenjelölt nélkül 2000-ben, harmadszorra 2004-ben, negyedszerre ismét ellenjelölt nélkül 2008-ban, és ötödik alkalommal 2012-ben. Ólafur a 2016. január 1-jén tartott újévi beszédében bejelentette, hogy hivatali időszaka lejártával, 2016. augusztus 1-jén húsz évi tisztségviselés után visszavonul. Ennek ellenére egy 2016. április 18-án tartott sajtókonferencián bejelentette, hogy újra jelölteti magát annak a politikai instabilitásnak a fényében, amit a Panama-akták közzététele okozott két héttel korábban. Miután Guðni Th. Jóhannesson és bejelentkeztek elnökjelöltként, ismét meggondolta magát, és május 9-én azt nyilatkozta, hogy nem indul a választáson. Miután leköszönt az államelnöki tisztségből, az (wd) nevű non-profit szervezet elnökeként tevékenykedett. (hu)

dbo:number
|
- 5 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:predecessor
| |
dbo:successor
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 4522 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:cím
| |
prop-hu:előd
| |
prop-hu:házastárs
|
- Dorrit Moussaieff, Guðrún Katrín Þorbergsdóttir (hu)

prop-hu:iskolái
|
- Izlandi Egyetem (hu)
- Izlandi Egyetem (hu)
|
prop-hu:megnevezés
| |
prop-hu:mikor
| |
prop-hu:név
|
- Ólafur Ragnar Grímsson (hu)
- Ólafur Ragnar Grímsson (hu)
|
prop-hu:sorszám
| |
prop-hu:születésiHely
|
- , Ísafjörður (hu)
- , Ísafjörður (hu)
|
prop-hu:terminusKezdete
| |
prop-hu:terminusVége
| |
prop-hu:utód
| |
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:állam
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:comment
|
- Ólafur Ragnar Grímsson (Ísafjörður, 1943. május 14.–) izlandi politikus, aki az ország elnöke volt 1996 és 2016 között. Első ízben 1996-ban választották meg, másodszorra ellenjelölt nélkül 2000-ben, harmadszorra 2004-ben, negyedszerre ismét ellenjelölt nélkül 2008-ban, és ötödik alkalommal 2012-ben. Miután leköszönt az államelnöki tisztségből, az (wd) nevű non-profit szervezet elnökeként tevékenykedett. (hu)

rdfs:label
|
- Ólafur Ragnar Grímsson (hu)
- Ólafur Ragnar Grímsson (hu)
|
owl:sameAs
| |
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
foaf:name
|
- köztársasági elnöke (hu)
- Ólafur Ragnar Grímsson (hu)
- köztársasági elnöke (hu)
- Ólafur Ragnar Grímsson (hu)
|
is dbo:predecessor
of | |
is dbo:successor
of | |
is prop-hu:előd
of | |
is prop-hu:utód
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |