| dbo:abstract
|
- Az önjáró löveg nagy teljesítményű löveggel ellátott, gyenge páncélzatú és mozgékonyságú harcjármű, amelyet a nagy lövegemelkedés miatt főleg távoli célpontok megsemmisítésére használnak. Az önjáró lövegek az önjáró tüzérség részét képezik, lánctalpas, vagy kerekes alvázra szerelt, különböző specifikációjú lövegek összefoglaló neve. Hasonlóságuk a harckocsikhoz megtévesztő, körbeforgatható lövegtoronnyal általában nem rendelkeznek. Átmenetet képez a páncélozott harcjárművek felé az erősebben páncélozott önjáró löveg, illetve a közvetlen harcban is részt vevő páncélvadászok. Harctéri feladatuk a hagyományos vontatott tüzérséggel azonos – tüzérségi támogatás –, csak nem szorulnak semmilyen kiegészítő egységre. A fegyvernem kialakulása a második világháború idejére tehető – bár már az első világháborúban feltűnt a –, amikor harckocsialvázakra szereltek olyan lövegeket, amiket toronyban már nem tudtak elhelyezni, viszont az önjáróképesség lehetővé tette, hogy a harckocsik hadmozdulatait kövessék, ugyanakkor a kezelőszemélyzetnek nagyobb védelmet nyújtott, mint a vontatott tüzérség lövegeinek pajzsai. A modern önjáró lövegek a feladatuk végeztével gyorsan elhagyhatják a helyszínt, csökkentve a felderítés, így a veszteség kockázatát. Az önjáró lövegeket a beszerelt löveg típusa szerint különböztetjük meg. Az önjáró tarackok a legelterjedtebbek, a páncélvadászok inkább a torony nélküli harckocsik irányába fejlődtek, mint a svéd Stridsvagn-sorozat. (hu)
- Az önjáró löveg nagy teljesítményű löveggel ellátott, gyenge páncélzatú és mozgékonyságú harcjármű, amelyet a nagy lövegemelkedés miatt főleg távoli célpontok megsemmisítésére használnak. Az önjáró lövegek az önjáró tüzérség részét képezik, lánctalpas, vagy kerekes alvázra szerelt, különböző specifikációjú lövegek összefoglaló neve. Hasonlóságuk a harckocsikhoz megtévesztő, körbeforgatható lövegtoronnyal általában nem rendelkeznek. Átmenetet képez a páncélozott harcjárművek felé az erősebben páncélozott önjáró löveg, illetve a közvetlen harcban is részt vevő páncélvadászok. Harctéri feladatuk a hagyományos vontatott tüzérséggel azonos – tüzérségi támogatás –, csak nem szorulnak semmilyen kiegészítő egységre. A fegyvernem kialakulása a második világháború idejére tehető – bár már az első világháborúban feltűnt a –, amikor harckocsialvázakra szereltek olyan lövegeket, amiket toronyban már nem tudtak elhelyezni, viszont az önjáróképesség lehetővé tette, hogy a harckocsik hadmozdulatait kövessék, ugyanakkor a kezelőszemélyzetnek nagyobb védelmet nyújtott, mint a vontatott tüzérség lövegeinek pajzsai. A modern önjáró lövegek a feladatuk végeztével gyorsan elhagyhatják a helyszínt, csökkentve a felderítés, így a veszteség kockázatát. Az önjáró lövegeket a beszerelt löveg típusa szerint különböztetjük meg. Az önjáró tarackok a legelterjedtebbek, a páncélvadászok inkább a torony nélküli harckocsik irányába fejlődtek, mint a svéd Stridsvagn-sorozat. (hu)
|
