| dbo:abstract
|
- Az ötvözet olyan fémes anyag, amely legalább két kémiai elemből áll, amelyek közül legalább az egyik fém. Általánosságban az ötvözetek sem tekinthetők vegyületnek (inkább szilárd oldatok), bár bizonyos körülmények között az egyes ötvözők meghatározott arányban kémiai kötéseket alkotnak egymással. (Ennek tárgyalása a metallurgia hatáskörébe tartozik.) Az ötvözés általában javítja a fém tulajdonságait. Az acél például erősebb az alapfémnél, a vasnál. Az ötvözet fizikai tulajdonságai, mint a sűrűség, reakciókészség, rugalmassági modulus, elektromos és hővezető képesség nem feltétlenül mutatnak nagy eltérést az alkotóelemekéhez képest, de a mérnöki tulajdonságok, mint a szakító- és nyírószilárdság lényegesen különbözhetnek. Ezt esetenként az ötvözetben levő atomok különböző mérete okozza, mivel a nagyobb atomok nyomóerőt fejtenek ki a szomszédos atomokra, míg a kisméretű atomok húzóerővel hatnak a szomszédaikra, ami fokozza az ötvözet deformációval szembeni ellenállóképességét. Az ötvözetek tulajdonságai már kis mennyiségű ötvöző hatására is jelentősen megváltozhatnak. A félvezető ferromágneses ötvözetekben levő szennyezők például más tulajdonságot eredményeznek, ahogy azt elsőként White, Hogan, Suhl, Tian Abrie és Nakamura előre jelezték. Az ötvözetek egy része két vagy több fém megolvasztásával és összekeverésével készül. A sárgaréz rézből és cinkből készített ötvözet. A bronz, melyet csapágyak, szobrok, díszek és harangok készítésére használnak fel, az ón és réz ötvözete. A tiszta fémekkel ellentétben a legtöbb ötvözetnek nem egyetlen olvadáspontja van, hanem olvadási tartománya, amelyben az anyag szilárd és folyékony fázisok keveréke. Azt a hőmérsékletet, amelyen az olvadás megkezdődik, szolidusznak, amelyen befejeződik, likvidusznak nevezzük. De a legtöbb ötvözet esetén van az alkotóknak egy olyan aránya, amikor egyetlen (vagy ritkán kettő) olvadáspont létezik, ez az ötvözet eutektikus vagy eutektoidos elegye. (hu)
- Az ötvözet olyan fémes anyag, amely legalább két kémiai elemből áll, amelyek közül legalább az egyik fém. Általánosságban az ötvözetek sem tekinthetők vegyületnek (inkább szilárd oldatok), bár bizonyos körülmények között az egyes ötvözők meghatározott arányban kémiai kötéseket alkotnak egymással. (Ennek tárgyalása a metallurgia hatáskörébe tartozik.) Az ötvözés általában javítja a fém tulajdonságait. Az acél például erősebb az alapfémnél, a vasnál. Az ötvözet fizikai tulajdonságai, mint a sűrűség, reakciókészség, rugalmassági modulus, elektromos és hővezető képesség nem feltétlenül mutatnak nagy eltérést az alkotóelemekéhez képest, de a mérnöki tulajdonságok, mint a szakító- és nyírószilárdság lényegesen különbözhetnek. Ezt esetenként az ötvözetben levő atomok különböző mérete okozza, mivel a nagyobb atomok nyomóerőt fejtenek ki a szomszédos atomokra, míg a kisméretű atomok húzóerővel hatnak a szomszédaikra, ami fokozza az ötvözet deformációval szembeni ellenállóképességét. Az ötvözetek tulajdonságai már kis mennyiségű ötvöző hatására is jelentősen megváltozhatnak. A félvezető ferromágneses ötvözetekben levő szennyezők például más tulajdonságot eredményeznek, ahogy azt elsőként White, Hogan, Suhl, Tian Abrie és Nakamura előre jelezték. Az ötvözetek egy része két vagy több fém megolvasztásával és összekeverésével készül. A sárgaréz rézből és cinkből készített ötvözet. A bronz, melyet csapágyak, szobrok, díszek és harangok készítésére használnak fel, az ón és réz ötvözete. A tiszta fémekkel ellentétben a legtöbb ötvözetnek nem egyetlen olvadáspontja van, hanem olvadási tartománya, amelyben az anyag szilárd és folyékony fázisok keveréke. Azt a hőmérsékletet, amelyen az olvadás megkezdődik, szolidusznak, amelyen befejeződik, likvidusznak nevezzük. De a legtöbb ötvözet esetén van az alkotóknak egy olyan aránya, amikor egyetlen (vagy ritkán kettő) olvadáspont létezik, ez az ötvözet eutektikus vagy eutektoidos elegye. (hu)
|
