| dbo:abstract
|
- Az özönvíz mítosza sok nép kultúrájában megtalálható. A legkorábbi írott források a mezopotámiai Ziuszudra és Ut-napistim történetei, majd a Krisztus előtti zsidó történet (lásd Özönvíz (Biblia)), majd később, a 7. századtól a muszlim kommentárok, az iráni és arab változatok ismertek. Számtalan további korabeli nép írott vagy szóbeli hagyományában is megmaradt. Ezek általános, de nem kizárólagos jellemzője, hogy a rossz erkölcsű emberek által lakott világot elöntötte a víz, amit csak a jók éltek túl, ezáltal átmenetileg megtisztult a világ. Ezeken a pontokon a különféle özönvíz-regék többsége hasonló: világméretű pusztulás érte a Földet, amelyben az emberiség magja megmarad, hogy a faj fennmaradjon, akik csónakot, bárkát vagy hajót használnak a túléléshez. Lehetett történelmi, valóságos alapja is, amit a pleisztocén-holocén becsapódási esemény idején a laurenciai jégtakaró megolvadásával járó nagy árvíz magyarázna. Ezt megerősíti, hogy számos nép – így például több amerikai indián törzs legendáiban – közvetlenül a vízözönt megelőző „több napról”, „lehulló csillagokról”, majd az ezt követő sötétségről és nagy áradásról, majd végül egy rá következő hideg időszakról mesél. A törökországi Göbekli Tepe feltárói 2016-2017-es tanulmányukban szintén ehhez az eseményhez kapcsolják azt a globális katasztrófát, amely Kr. e. 10 900 körül következhetett be, tömeges fajkihalással és a korai civilizációk összeomlásával járva. A mezopotámiai Ur városának feltárója, az angol régész Leonard Woolley is úgy vélte, hogy egy több méter vastag áradásos üledékrétegben a bibliai vízözön nyomaira bukkant. Ma már tudjuk, hogy ez nem a vízözön nyoma volt. Regionális, közel-keleti árvíz-hagyományok kialakulása az eddigi utolsó, interglaciális kezdetéhez is köthető, amikor a vízszint emelkedése viszonylag gyorsan töltötte fel a Fekete-tenger helyén elterülő mélyföldet, és a Perzsa-öböl egy részét is. (hu)
- Az özönvíz mítosza sok nép kultúrájában megtalálható. A legkorábbi írott források a mezopotámiai Ziuszudra és Ut-napistim történetei, majd a Krisztus előtti zsidó történet (lásd Özönvíz (Biblia)), majd később, a 7. századtól a muszlim kommentárok, az iráni és arab változatok ismertek. Számtalan további korabeli nép írott vagy szóbeli hagyományában is megmaradt. Ezek általános, de nem kizárólagos jellemzője, hogy a rossz erkölcsű emberek által lakott világot elöntötte a víz, amit csak a jók éltek túl, ezáltal átmenetileg megtisztult a világ. Ezeken a pontokon a különféle özönvíz-regék többsége hasonló: világméretű pusztulás érte a Földet, amelyben az emberiség magja megmarad, hogy a faj fennmaradjon, akik csónakot, bárkát vagy hajót használnak a túléléshez. Lehetett történelmi, valóságos alapja is, amit a pleisztocén-holocén becsapódási esemény idején a laurenciai jégtakaró megolvadásával járó nagy árvíz magyarázna. Ezt megerősíti, hogy számos nép – így például több amerikai indián törzs legendáiban – közvetlenül a vízözönt megelőző „több napról”, „lehulló csillagokról”, majd az ezt követő sötétségről és nagy áradásról, majd végül egy rá következő hideg időszakról mesél. A törökországi Göbekli Tepe feltárói 2016-2017-es tanulmányukban szintén ehhez az eseményhez kapcsolják azt a globális katasztrófát, amely Kr. e. 10 900 körül következhetett be, tömeges fajkihalással és a korai civilizációk összeomlásával járva. A mezopotámiai Ur városának feltárója, az angol régész Leonard Woolley is úgy vélte, hogy egy több méter vastag áradásos üledékrétegben a bibliai vízözön nyomaira bukkant. Ma már tudjuk, hogy ez nem a vízözön nyoma volt. Regionális, közel-keleti árvíz-hagyományok kialakulása az eddigi utolsó, interglaciális kezdetéhez is köthető, amikor a vízszint emelkedése viszonylag gyorsan töltötte fel a Fekete-tenger helyén elterülő mélyföldet, és a Perzsa-öböl egy részét is. (hu)
|
