Property Value
dbo:abstract
  • Az Új Flamand Szövetség (hollandul: Nieuw-Vlaamse Alliantie, rövidítve: N-VA) párt a belgiumi flamand közösség egyik politikai pártja. A 2001-ben alapított párt konzervatív, flamand nacionalista politikai elveket vall és támogatja a belga szövetségi állam felbomlását, Flandria önállóságát. A párt olyan terjesztett elő, amelyek a holland nyelvű Flandria minden lakosa számára a holland nyelv használatát tennék kötelezővé a helyi és regionális önkormányzatokkal való kapcsolattartás során. (Jelenleg Flandria egyes településein a francia is elfogadott nyelv és az angol nyelvű ügyintézés is számos helyen lehetséges a gyakorlatban). Az N-VA jelenleg a flamand kormánykoalíció tagja a CD&V és pártokkal együtt. Országos szinten 2008-ig pártszövetségben működött a CD&V-vel és a belga szövetségi kormánykoalíció része volt. 2008-ban felmondta a szövetséget és egyedül indult a 2009-es flamand regionális választásokon, ahol 16 képviselői helyet szerzett. A jelenlegi flamand kormány 9 minisztere közül az N-VA kettőt delegált. A 2010-es belga országos választásokon a párt nagy győzelmet aratott, Flandriában a szavazatok 27,8%-át szerezték meg és ezzel 27 helyet szervezett a szövetségi parlamentben. A párt így Flandria és Belgium legnagyobb politikai pártjává vált és feltehetően Bart De Wever vezetésével alakíthat kormányt. A párt programja alapján Programma 2010. [2010. szeptember 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 14.) elsősorban a menekültügyi és bevándorlási kérdésekkel, munkahelyteremtéssel és a belga munkások védelmével, szociális kérdésekkel és a közbiztonsággal akar foglalkozni. (hu)

dbo:colourName
  • sárga, fekete (hu)
  • sárga, fekete (hu)
dbo:headquarter
dbo:leaderParty
dbo:motto
  • "Nodig in Vlaanderen. Nuttig in Europa."
  • ((Flandriában szükséges. Európában hasznos))
dbo:president
dbo:purpose
  • konzervativizmus
  • liberális konzervativizmus
  • nacionalizmus
  • szeparatizmus
  • regionalizmus
  • flamand
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 667148 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 13836 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22815524 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • 1954 (xsd:integer)
  • 2001 (xsd:integer)
prop-hu:elnök
prop-hu:elnökhelyettes
  • Jan Peumans, Karl Vanlouwe (hu)
  • Jan Peumans, Karl Vanlouwe (hu)
prop-hu:elődpárt
prop-hu:epFrakció
prop-hu:ideológia
prop-hu:logóaláírás
  • Gondolni. Merni. Tenni. (hu)
  • Gondolni. Merni. Tenni. (hu)
prop-hu:mottó
  • () (hu)
  • "Nodig in Vlaanderen. Nuttig in Europa." (hu)

prop-hu:nemzetköziSzövetség
prop-hu:név
  • Nieuw-Vlaamse Alliantie (hu)
  • Nouvelle Alliance flamande (hu)
  • Új Flamand Szövetség (hu)
  • Nieuw-Vlaamse Alliantie (hu)
  • Nouvelle Alliance flamande (hu)
  • Új Flamand Szövetség (hu)
prop-hu:parlamentiJelenlét
  • Képviselőház : Szenátus : Flamand Parlament : (hu)

prop-hu:politikaiElhelyezkedés
  • Jobbközép (hu)
  • Jobbközép (hu)
prop-hu:székház
  • Belgium (hu)
  • B-1210 Brüsszel (hu)
  • De Barricade (hu)
  • Liefdadigheidsstraat 39 (hu)
  • Belgium (hu)
  • B-1210 Brüsszel (hu)
  • De Barricade (hu)
  • Liefdadigheidsstraat 39 (hu)
prop-hu:szín
  • sárga, fekete (hu)
  • sárga, fekete (hu)
prop-hu:színHtml
  • #FFFF00 (hu)
  • #FFFF00 (hu)
prop-hu:weboldal
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Új Flamand Szövetség (hu)
  • Új Flamand Szövetség (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:homepage
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Nieuw-Vlaamse Alliantie (hu)
  • Nouvelle Alliance flamande (hu)
  • Új Flamand Szövetség (hu)
  • Nieuw-Vlaamse Alliantie (hu)
  • Nouvelle Alliance flamande (hu)
  • Új Flamand Szövetség (hu)
is dbo:mayor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of