Property Value
dbo:abstract
  • Az Új Élet regénytár a Központi Sajtóvállalat kiadásában a katolikus közönség számára 1936-ban indított szórakoztató regény sorozat volt, amelynek keretében 1944-ig 373 kötet jelent meg heti rendszerességgel csütörtökönként. A sorozat alapítója, Bangha Béla, szerkesztője Ijjas Antal volt. A köteteket a Hungária Rt., a Pallas Nyomda Rt. majd a Stephaneum Nyomda Rt. nyomtatta. A sorozat több vonatkozásban (külalak, terjedelem és részben a szerzők vonatkozásában is) az 1932-ben indult, nagy sikerű Világvárosi Regények sorozatra emlékeztet. De a korabeli ponyvasorozatoktól abban különbözik leginkább, hogy feltűnően sok háborús történet, mégpedig hangvételében a korabeli hazai politikai, hatalmi viszonyokhoz alkalmazkodó írás kapott helyet. Emiatt a sorozat néhány kötete szerepel a világháború után, 1945-ben betiltott, megsemmisítésre ítélt könyvek listáján. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1674725 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 53214 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23442307 (xsd:integer)
prop-hu:alcím
  • (hu)
  • (hu)
prop-hu:elsőKiadásánakIdőpontja
  • 1936 (xsd:integer)
prop-hu:képméret
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:magyarKiadás
  • Központi Sajtóvállalat (hu)
  • Központi Sajtóvállalat (hu)
prop-hu:nyelv
  • magyar (hu)
  • magyar (hu)
prop-hu:név
  • Új Élet regénytár (hu)
  • Új Élet regénytár (hu)
prop-hu:részei
  • 373 (xsd:integer)
prop-hu:szerző
  • több szerző (hu)
  • több szerző (hu)
prop-hu:témakör
  • szépirodalom (hu)
  • szépirodalom (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Új Élet regénytár (hu)
  • Új Élet regénytár (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of