Property Value
dbo:abstract
  • Az Üss a kazettára a Republic együttes különleges kiadványa, amit hivatalosan a második nagylemezként tartanak nyilván. A zenekar két nagylemezre szóló szerződést kötött a Hungarotonnal, ebből az első el is készült Indul a mandula!!! címmel. Megjelenése után azonban a velük dolgozó munkatársak közül többen a Quint kiadóhoz távoztak. A tagok szerették volna követni őket, de a szerződés akadályt jelentett. Úgy döntöttek, megpróbálják minél egyszerűbb módon teljesíteni kötelezettségüket: 36 percnyi dobszólóját nyújtották be. Az anyag csak magnókazettán jelent meg, kis példányszámban. A cím egyrészt utal a hangszerre és a hanghordozóra, ugyanakkor arra is, hogy kényszerűségből jelent meg. A korlátozott példányszám miatt a kazetta keresett ritkasággá vált a gyűjtők körében. A hanganyagot a Hungaroton néhány éve fizetősen letölthető formában közzétette. (hu)

dbo:artist
dbo:genre
dbo:previousWork
dbo:recordLabel
dbo:subsequentWork
dbo:title
  • (hu)
  • Üss a kazettára (hu)
  • (hu)
  • Üss a kazettára (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 406478 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1946 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 18583401 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Üss a kazettára (hu)
  • Üss a kazettára (hu)
prop-hu:előadó
prop-hu:előző
prop-hu:felvételek
  • 1991 (xsd:integer)
prop-hu:jelenlegi
  • (hu)
  • Üss a kazettára! (hu)
  • (hu)
  • Üss a kazettára! (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:következő
prop-hu:megjelent
  • 1991 (xsd:integer)
prop-hu:stílus
prop-hu:típus
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Üss a kazettára! (hu)
  • Üss a kazettára! (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:previousWork of
is dbo:subsequentWork of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is foaf:primaryTopic of